Hirdetés

Elesett a Margit híd, megbénították a forgalmat a tüntetők

Garai Kitti portré Garai Kitti

Reggel hét óra előtt pár perccel már gyülekeztek a biciklis futárok a Margit híd pesti hídfőjénél, hogy a katatörvény ellen tiltakozzanak. Mostanra már több ezren vannak a helyszínen, a Margit hidat teljes egészében lezárták a tüntetők, a rendőrök visszafordítják az arra haladó kocsikat. 

A demonstráció elején a tömeg még átengedte a buszokat és a villamosokat, azonban mostanra teljesen leállt a közlekedés, már a 4-6-os villamos sem jár.

Az első elégedetlen felszólaló azzal kezdte  a mondanivalóját, hogy bízik benne, hogy a mai demonstráció sikeres lesz és eléri a célját. Mint mondta, nem arról van szó, hogy a népen szeretnének élősködni, de még csak nem is konzultált a kormány az érintettekkel, mielőtt elfogadta a katatörvényt.

A felszólalónak a rezsicsökkentés szabályairól is volt véleménye. Szerinte a kormány intézkedései meggondolatlanok, és nem vették figyelembe a szociális helyzeteket. 

A következő felszólaló saját elmondása szerint "egy nyugdíjas, újrahasznosított tini", aki 2018 óta minden tüntetésen kint van. Az asszony arról beszélt, 4 unokája van, szeretné, hogy egy szabad magyar hazában nőjenek fel, és tudjanak családot alapítani – számolt be az ATV.

Mint azt a naphire.hu is megírta, mióta bejelentették a katatörvény módosítását mindennaposak a tüntetések a fővárosban. Az elégedetlen demonstrálók múlt hét kedden vonultak először utcára, akkor szintén a Margit hidat zárták le. Másnap a Parlament elől indult a tüntetés, majd a Kossuth térre menetelt a tömeg, ahonnan az Oktogon felé, később pedig a Hősök tere felé vették az irányt.

Csütörtökön és pénteken pedig az Erzsébet hidat foglalta el az elégedetlen tömeg, 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés