Hirdetés

Lázad az ország: ma tüntetnek a katatörvény ellen, elfoglalták az Erzsébet hidat

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Korábban a Naphíre is beszámolt arról, hogy ma estére két tüntetést is meghirdettek a katatörvény ellen Budapesten - számolt be az akcióról az ATV Híradójának a riportere, aki a helyszínen tartózkodik. Az egyik demonstrációt a Kutyapárt szervezte az Erzsébet hídra, míg a civilek a Fidesz ellen protestálnak a Margit hídon.

Csütörtökön is rengetegen vonultak Budapest utcáira, hogy az új katatörvény ellen tüntessenek
Csütörtökön is rengetegen vonultak Budapest utcáira, hogy az új katatörvény ellen tüntessenek Fotó: atv.hu

A Kutyapárt tüntetésén fél 7-kor már egy gombostűt is nehezen lehetett volna leejteni úgy megtelt a járda és az út széle a demonstrálókkal, a párt pedig buliszekérrel, grillsütővel és sörpaddal érkezett a helyszínre. Nem sokkal hét óra előtt három sávot foglaltak el a tüntetők, a Buda felé haladó sofőröknek a szembemenő irányba nyitottak meg egy sávot.

Időközben teljes szélességében elfoglalták a tüntetők az Erzsébet hídhoz vezető utat, így az egyenruhások lezárták az átjárót, a forgalmat mindkét oldalról elterelik - közölte a rendőrség. Fél nyolc körül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Facebook-oldalán egy képet is posztolt az elfoglalt hídról, ami mellé csak annyit írtak, hogy "Miénk az Erzsébet híd, gyertek!", majd hozzátették: úgy tervezik, hogy sokáig ott lesznek.

Mint ismert, a kedden elfogadott törvénymódosítás jelentősen lecsökkenti a csaknem félmilliósra becsült katás adózói kört, sok kisvállalkozónak nehezíti meg az életét. A részletekről a napokban a Naphíre is részletesen beszámolt, az új szabályokról ide kattintva olvashatnak bővebben.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés