A közelmúltban rekordbírságra ítélt Fox News most legnépszerűbb műsorvezetőjét, Tucker Carlsont is elbocsátotta.
A televíziós csatorna nem indokolta meg, miért rúgták ki Carlsont, de a döntésre nem sokkal azután került sor, hogy a hírtelevízió peren kívül megegyezett a Dominion választási rendszereket gyártó céggel.
Az alku értelmében a Foxnak közel 800 millió dolláros kártérítést kellett fizetnie.
A felperes Dominion szerint a 2020-as amerikai választások után Tucker Carlson több műsorában azt állította, hogy választási csalás történt, és ebben
az általuk gyártott szavazógépek is szerepet játszottak.
A műsorvezető egy másik folyamatban lévő ügyben is érintett: a Fox News egyik elbocsátott producere pert indított, és Carlsont is megnevezte a „szexista munkakörnyezet” kapcsán tett kifogásainál.
Bár a konzervatív hírtelevízió formálisan köszönetet mondott Carlsonnak az elmúlt években végzett munkájáért, sokat elárul a tény, hogy nem engedték elbúcsúzni a nézőktől.
Carlson múlt pénteken még azzal zárta a főműsoridős programját, hogy
„hétfőn újra találkozunk”,
ebből semmi nem lett. Tíz perccel a nyilvános bejelentés előtt tudta meg, hogy kirúgták.

Nevüket elhallgató források arról számoltak be, hogy a műsorvezető elbocsátására vonatkozó utasítás a legfelsőbb szintről, Rupert Murdoch-tól, a cég vezetőjétől érkezett.
Murdoch állítólag azért is döntött úgy a cég vezetőségével együtt, hogy elbocsátják Carlsont, mert a Capitolium ostromáról azt állította, hogy azt valójában kormányügynökök provokálták ki.
A tévés személyiség műsorának a producerétől is megvált a vállalat.
Carlson – akinek a műsorát átlagosan három millióan kísérték figyelemmel – korábban több alkalommal kritizálta a csatornánál dolgozó tudósítókat, akik az amerikai választásokkal kapcsolatos állításait megkérdőjelezték és
Donald Trumpra is tett keresetlen megjegyzéseket.
A volt elnök ennek ellenére azt mondta, hogy megdöbbentette Carlson távozása, mert nagyon tehetséges műsorvezetőnek tartja.
Az elmúlt években Tucker Carlson esti műsorában többször is megszólalhattak a magyar kormány részéről, és interjút adott neki Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök is.
A műsorvezető 2021-ben egy egész héten át Budapestről jelentkezett be a Fox News csatornán. Ekkor többek között arról beszélt, hogy
Magyarország a nyugati civilizáció egyik végvára Európa közepén,
ahol a magyarok büszkék és erős az identitástudatuk.
Kapcsolódó cikkek
- Megtámadták az orosz fővárost - a mentőegységek is a helyszínen vannak Kedd hajnalban dróntámadás érte Moszkvát.
- Brutális erdőtűz pusztít Kanadában, veszélyhelyzetet hirdettek A tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak a lángok megfékezésében.
- Drámai órák: Súlyosan sérült hegymászó lógott egy szakadék felett Bosznia-Hercegovinában A sérült nő órákat lógott a magasban.
- Pánikba estek az emberek, megmozdult a föld Melbourne-ben Erre több mint 120 éve nem volt példa.