Donald Trump volt elnök kedden elismerte, hogy legalább öt magas rangú republikánus és egy volt demokrata szerepel a lehetséges alelnökjelöltjei listáján - köztük Ron DeSantis floridai kormányzó és Tulsi Gabbard, a demokraták egykori előválasztási jelöltje.
A Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsa megerősítette szűkített listáját, miután Laura Ingraham, a Fox News műsorvezetője a skóciai Greenville-ben tartott városházi rendezvényén rákérdezett a listán szereplőkre - írja a New York Post.
A riporter által felsorolt nevek között szerepelt többek között Gabbard, DeSantis, Tim Scott szenátor, Byron Donalds képviselő, Vivek Ramaswamy biotechnológiai vállalkozó és Kristi Noem dél-dakotai kormányzó is. Majd megkérdezte, "mindannyian rajta vannak a szűkített listáján?".
Erre a volt elnök azt válaszolta, hogy "Igen. Mindannyian ott vannak. Mindig azt mondom, hogy józan ésszel rendelkező embereket akarok [magam mellé], mert annyi minden történik ebben az országban, aminek nincs értelme".
A 77 éves Trump kifejtette, hogy az "első tulajdonság", amit bármelyik potenciális jelöltben keres, az az, hogy jó elnök legyen, mert ha valami történne vele, akkor olyasvalaki kell, aki nagyszerű elnök lesz és pótolni tudja majd.
Hozzátette, hogy a választókat elsősorban az érdekli, hogy ki van a lista élén, nem pedig az, hogy ki az indulótársa. "Az egyetlen dolog, ami mindig meglep, hogy [a választók számára] az alelnökválasztásnak egyáltalán nincs jelentősége" - mondta Trump. "Úgy tűnik, hogy csak az számít, hogy ki az elnök".
![](https://storage.googleapis.com/naphire/donald-trump-4.inbox800x450.jpg)
Azt ugyanakkor elismerte, hogy olyan alelnökjelöltet szeretne, aki növeli a választók bizalmát az irányában.
Ami a volt elnök utolsó republikánus előválasztási ellenfelét - Nikky Healy volt dél-karolinai kormányzót - illeti, Trump azt mondta, hogy "körülbelül három hónappal ezelőtt elintézte, hogy ne legyen ott a 2024-es általános választási listán".
Januárban Trump egyébként már beszélt arról, hogy eldöntötte, ki lesz az alelnök-aspiráns, ha megnyerné a republikánus elnökjelöltséget, ám akkor nem volt hajlandó elárulni, hogy ki az.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.