Az énekesnő ismerősei szerint Gabi nem érti a rázúduló haragot, ahogy azt sem, hogy miért őt hibáztatják.

Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, Tóth Gabi és Krausz Gábor augusztus elején bejelentette, hogy hat év után véget ért a házasságuk. Bár a sztárpár az okokat nem árulta el, hamar kiderült, hogy a Fricska Táncegyüttes fiatal táncosa, Papp Máté Bence miatt mehetett tönkre a kapcsolatuk, akivel az énekesnő egy ideje együtt dolgozik. Azóta már nem is tagadják kapcsolatukat, egy fesztiválon is együtt jelentek meg, majd Horvátországban is együtt nyaraltak.
Mint ismert, szombaton Tóth Gabi és férje, Krausz Gábor is részt vettek a Városligeti Mentőnapon. Az énekesnő alig félórás minikoncertet adott a helyszínen, ahol egyébként össze sem futott Gáborral, ugyanis a sztárséf már azelőtt lelépett, hogy Gabi megérkezett volna. A Blikk beszámolója szerint Gabi többször is elérzékenyült a színpadon, a közönség pedig találgatni kezdett, hogy vajon miért fakadt könnyekre az énekesnő, ha az új szerelmével annyira boldog.
Gabit a Szeretni jöttem című dala közben öntötték el az érzelmek, néhány másodpercre abba is maradt a koncert, ugyanis nem tudta folytatni a refrént. Az énekesnő azzal magyarázta az elérzékenyülést, hogy ennél a dalnál mindig meghatódik, így volt ez akkor is, amikor a stúdióban felvették a számot. Gabi folytatta a dalt, de ismét elérzékenyült egy pillanatra, majd elnézést kért a közönségtől.
A lap szerint voltak, akik úgy vélekedtek, hogy az énekesnő inkább csak a közönségre szeretett volna hatni az érzelmeivel, hogy sajnáltassa magát, hiszen az utóbbi időben rengeteg támadás érte, amiért félrelépett.
"Furcsa volt, mert amellett, hogy sokat mosolygott, mintha végig a könnyeivel küzdött volna. Én és a barátaim nem tudjuk eldönteni, valóban megviseli-e a magánéletében bekövetkezett változás, vagy csak a rázúduló népharagot próbálja az érzelmi húrok pengetésével kivédeni"– mondta egy résztvevő.
Megszólalt Gabi ismerőse is
Hivatkozás másolásaAz énekesnő ismerősei szerint Gabi nem érti a rázúduló népharagot, ahogy azt sem, miért őt hibáztatják.
"Az ismerősi kör azt tapasztalja, Gabi nem érti, miért támadják őt olyan sokan. Szerinte semmi rosszat nem tett, jelenleg nagyon boldog az új szerelmével, éppen ezért értetlenül áll az őt övező megvetés előtt" – fogalmazott a lapnak egy ismerős.
Kapcsolódó cikkek
- Titokban összeházasodott Szervét Tibor és Stefanovics Angéla A két színész a legnagyobb titoktartásban kelt egybe.
- Azt hittük, a világ összes béna magyarázkodását hallottuk már, de akkor jött G.w.M Alig 50-en voltak kíváncsiam élőben G.w.M-re, a rapper most megpróbálja elmagyarázni, miért. Bár ne tette volna.
- Rihanna megmutatta kisbabáját a világnak - FOTÓ Rihanna titokban hozta világra második gyermekét, most pedig megmutatta a nagyvilágnak.
- Nagy fájdalmai voltak Péter Szabó Szilviának, meg kellett műteni Évek óta küzdött már a fájdalommal.