Az 50 túsz elengedése fejében Izrael átmeneti tűzszünetet vállalt, de közben új kihívásokkal is szembe kell néznie.
Mint arról mi is beszámoltunk, az izraeli kormány jóváhagyta a Hamásszal kötött részleges fogolycsere alkut. Az 50 túsz elengedése fejében Izrael átmeneti tűzszünetet vállalt, de közben Törökországban a hírhedt 2010-es „Szabadság flottilla” megismétlésére készülnek, ezúttal még nagyobb méretekben - írja az atv.hu.
A korábbi akciónak a célja a Gázai-övezet körüli tengeri blokád feltörése volt, amelyet Izrael a Hamász akkori rakéta- és terrorhulláma nyomán rendelt el. A most szerveződő nemzetközi akcióról a Haber7 török hírportálnak adott interjújában Volkan Okçu, a tiltakozás egyik szervezője a Times of Israel tudósítása szerint elmondta, hogy a hajókon 40 országból 4500 ember fog utazni, „köztük anticionista zsidók is”.
A tervek szerint a hajók most a Gázai-övezet előtt nemzetközi vizeken maradnak, hogy elkerüljék a közvetlen konfrontációt az izraeli haditengerészettel, de céljuk az is, hogy megzavarják az Izraelbe irányuló tengeri kereskedelmet.
A török szervező szerint a mintegy 1000 hajó túlnyomó többsége nemzetközi jellegű lesz, köztük 313 orosz, 104 pedig spanyol aktivistákkal teli hajó lesz.
Bár a gázai háború kezdete óta Erdogan török elnök többször is élesen bírálta Izraelt, legutóbb például "tömeggyilkosságnak" nevezte az izraeli terrorellenes műveletet, a gázai flottillát állítólag nem az ankarai kormány kezdeményezte.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Embereket öl a kegyetlen hőség, rengetegen kerülnek kórházba Van, ahol az 50 Celsius-fokot is meghaladta a hőmérséklet Mexikóban.
- Rettegés Nagyócsán: ki kellett lőni a veszélyes ragadozót A medve gyakran tévedt lakott területre, és veszélyeztette az embereket.
- Nem csillapodik a helyzet, menekültáradat jelent meg a magyar határon Több mint 13 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap.
- Brutális erődemonstrációt tartott Donald Trump, Biden retteghet? Donald Trump New Jersey-ben tartott kampánygyűlést, Joe Biden Washington államban adományozói találkozóval folytatta választási kampányát a hétvégén.