Donald Trump New Jersey-ben tartott kampánygyűlést, Joe Biden Washington államban adományozói találkozóval folytatta választási kampányát a hétvégén.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/donald-trump-kampany.inbox800x450.jpg)
Donald Trump a becslések szerint 80-100 ezres közönség előtt tartott beszédet az elmúlt három évtizedben stabilan demokrata többségű New Jersey állambeli Wildwoodban. Az államban legtóbb 1988-ban tudott republikánus elnökjelölt győzni, George Bush személyében.
A republikánusok nem hivatalos elnökjelöltje elsősorban a gazdasági helyzetről beszélt, és a magas inflációért, az élelmiszerek, valamint üzemanyagok árának emelkedéséért Joe Biden hivatalban lévő elnököt tette felelőssé. Trump bírálta az elnököt az amerikai egyetemeken kialakult helyzetért, a palesztinpárti és anarchista aktivisták megjelenéséért is.
Donald Trump a nagygyűlésen megismételte, hogy hivatalba kerülése esetén az ország történetének legnagyobb kitoloncolási intézkedését fogja megtenni az Egyesült Államokban milliós számban tartózkodó illegális bevándorlóként érkezett külföldivel szemben - írja az MTI.
Joe Biden, a Demokrata Párt nem hivatalos elnökjelöltje és hivatalban lévő elnök az Egyesült Államok északnyugati nagyvárosában, Seattle-ben vett részt adománygyűjtő eseményen, ahol támogatói előtt elsősorban a munkahelyek számának növekedését és a klmaváltozás elleni intézkedéseit emelte ki.
Joe Biden elődjét és republikánus ellenfelét, Donald Trumpot veszélynek nevezte az amerikai demokráciára nézve, és bírálta Donald Trump tervét az illegálisan bevándorlók kitoloncolására vonatkozóan. Az újraválasztásért induló elnök megfogalmazása szerint 2024-ben "a szabadságjogaink és a teljes demokráciánk" a tét.
Hétfőn New York-ban folytatódik Donald Trump büntetőpere, és bíróság meghallgatja a vád koronatanújának számító Michael Cohent, Donald Trump korábbi személyes ügyvédjét. A bírósági tárgyalás április közepén kezdődött, aminek alapja a New York-i ügyészség által gazdasági bűncselekmény miatt emelt vád hallgatási pénz kifizetésével és elszámolásával összefüggésben.
Trump szerint Hannibal Lecter egy remek fickó
Hivatkozás másolásaA naphire.hu arról is írt, hogy Donald Trump volt amerikai elnök szombati, New Jerseyben tartott nagygyűlésén azzal hökkentette meg hallgatóságát, hogy előbb elejétől a végéig előadott egy 1963-as soul-dalt, majd egy fiktív kannibált, Hannibal Lecter "nagyszerűnek" nevezett.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.