A középpályás állandó sérülései miatt többen a távozását követelik.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/thiago-alcantara-fb.inbox800x450.jpg)
A Bayern München csapatával korábban BL-győztes középpályás, Thiago Alcantara tavaly csípősérülés miatt 9 hónapra kidőlt, és ebben a szezonban az Arsenal elleni meccs kivételével még nem lépett pályára. A londoniak ellen 3-1-re elveszített rangadón Thiago csak az utolsó öt percre állt be, ám úgy tűnik, ismét megsérült. A spanyol válogatott sztár a mérkőzés után izomfájdalmakra panaszkodott, így elképzelhető, hogy egy darabig megint nem számíthat rá Jürgen Klopp.
A technikás középpályás szerződése idén nyáron jár le, ám a Liverpool-szurkolók közül többen is azt akarják, hogy mihamarabb távozzon, hiszen sorozatos sérülései miatt nem lehet stabilan számolni vele.
"Már tavaly nyáron meg kellett volna szabadulni ettől a sérülésekre egyfolytában hajlamos csávótól"
- idézte a Mandiner, miként dühöngött egy drukker az X-en. "Imádom őt, de könyörgöm, ne hosszabbítsunk vele szerződést. Ez, amit művel, már csak trollkodás" - jegyezte meg egy másik bosszús kommentelő.
A 32 éves játékos tulajdonképpen Szoboszlai Dominik posztriválisának tekinthető, így az esetleges távozásával a magyar válogatott középpályás még a jelenleginél is több szerepet kaphat Jürgen Klopptól a jövőben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.