Hirdetés

Ha minden vágya egy Tesla, akkor most nagyon jó hírünk van

Nap Híre portré Nap Híre

A Tesla már az Egyesült Államokban és Kínában csökkentette az autóinak árát, most azonban Európában, a Közel-Keleten és Afrikában is olcsóbbak lesznek bizonyos modellek.

A Tesla pénteken jelentette be, hogy az Egyesült Államokban 2000 dollárral (körülbelül 740 ezer forint) csökkentik az Y, az X és az S modellek árát. A Model 3 és a Cybertruck ára azonban nem fog változni. A vállalat ezzel párhuzamosan bejelentette azt is, hogy májustól a jelen formájában megszűnik az ajánlási programjuk. Elon Musk azonban korábban azt közölte, hogy néhány hónap múlva egy új ajánlási rendszert vezetnek majd be - számolt be róla a Telex.

Vasárnap ismét bejelentés jött a Tesla háza tájáról, ugyanis kiderült, hogy Kínában a Model 3 árát csökkentik, Németországban pedig ez a típus 2000 euróval kevesebbe fog kerülni. Ez azt jelenti, hogy a Model 3 Németországban mostantól 40 990 euróba kerül, ami 16,1 millió forintnak felel meg.

A Tesla egy szóvivője szerint Európa többi országában, a Közel-Keleten és Afrikában is csökkentették bizonyos modellek árát. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy Magyarországon ez mekkora árcsökkenést jelent majd.

A portál felidézte, az árcsökkentés bejelentése azután érkezett, hogy április közepén kiszivárgott Elon Musk levele, amely szerint 14 ezer Tesla-dolgozót rúg ki, ami a cég összes munkatársának több mint 10 százaléka. Musk szerint erre a vállalaton belüli termelékenység növelése miatt van szükség. Később aztán az összes Cybertruckot vissza kellett hívni, mert a gázpedáljuk néha beragad a padlóba. 

Mindeközben a Tesla egyre nagyobb bajba kerül, ugyanis egyre komolyabb kihívói akadnak a kínai elektromosautó-gyártók között. A naphire.hu is megírta, hogy az elmúlt negyedévben a Tesla hatalmas visszaesést könyvelhetett el. A cég a gyenge kínai gazdaságot, a németországi gyárában történt gyújtogatást és a közel-keleti konfliktus eszkalálódása miatti ellátási korlátokat okolta. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés