Őrizetbe vettek kedden Milánóban két, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó egyiptomi férfit, aki az interneten támadással fenyegette meg az olasz államot és Giorgia Meloni miniszterelnököt.
A milánó ügyészség tájékoztatása szerint az egyik férfi 50, a másik 40 éves. Egyikük egyiptomi állampolgár, a másik egyiptomi származású olasz, mindketten takarítóvállalatok dolgozói. Milánóhoz közeli otthonukban vették őrizetbe őket. A rendőrség 2021 óta megfigyelés alatt tartotta aktív internetes tevékenységüket: többek között videofelvételen örökítették meg, amint hűséget fogadtak az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek.
Pénzt gyűjtöttek és utaltak át az Iszlám Állam tagjainak özvegyei számára Palesztinába, Jemenbe és Szíriába. Pénzt küldtek a terrorszervezet egyik feltételezett tagjának is, emellett örömmel kommentálták a terrorszervezet által elkövetett öldökléseket és merényleteket.
Súlyos fenyegetéseket osztottak meg egymás között, ezekben a Nyugat, az olasz állam és a kormányfő elleni támadásokról írtak.
Hivatkozás másolásaŐrizetbe vételüket a milánói hatóságok azután rendelték el, hogy a Hamász terrorszervezet október 7-i izraeli támadása nyomán Olaszországban is szigorították a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket. Az ügyészség szerint a két egyiptomi nem állt kapcsolatban a Brüsszelben hétfő este merényletet elkövető tunéziai férfival - írja az MTI.
Mint azt a naphire.hu is megírta, két svéd állampolgárt agyonlőttek, egy harmadik személyt pedig megsebesítettek hétfő este Brüsszelben. Arról is beszámoltunk, hogy a rendőrök lelőttek egy férfit az elkövető elleni hajszában. Később kiderül a beszámolókból, hogy az iszlamista merénylővel a belga főváros Schaerbeek nevű negyedében, egy kávézóban nyitottak tüzet a rendőrök a rajtaütésben. A férfi a kórházban belehalt sérüléseibe
Kapcsolódó cikkek
- Brutális támadást indítottak az oroszok Ukrajna ellen Az orosz Fekete-tengeri Flotta egyik fregattja négy manöverező robotrepülőgéppel támadta Ukrajna katonai infrastruktúráját - számolt be szerdán az orosz védelmi minisztérium.
- Nem csillapodik a helyzet, elszabadult a pokol a magyar határon Több mint hétezren érkeztek Ukrajnából kedden.
- Egyre durvul a helyzet: Netanjahu bejelentette, Izrael elpusztítja a Hamászt Izrael a tűzszünet végeztével folytatni fogja a gázai háborút, hogy elpusztítsa a Hamász iszlamista terrorszervezetet - jelentette ki a Welt TV német csatornának nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
- Nagy a baj: újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról Ferenc pápa egészségi okokból lemondta részvételét az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28), amelyet a hét végén tartanak Dubajban - közölte kedden este Matteo Bruni szentszéki szóvivő, akit a Kathpress katolikus hírügynökség idézett.