Teljes erővel berobbant a tavasz, ilyenkor sokan a lehető legtöbb időt a szabadban töltik. A lakott településeken azonban kellemetlen meglepetésben lehet részünk.
Június közepéig ugyanis számítani lehet lakott településeken elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre, ugyanis április végétől akár június közepéig is eltarthat a fajnál a fiókareptetés időszaka.
A varjú szülők ebben az időszakban a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes, talajra kerülő fiókáikat védelmezik - írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Ennél a rövid ideig tartó, természetes és kiszámítható viselkedésnél jóval ijesztőbb és veszélyesebb eseteket okozhatnak a lakosság által otthon, illegálisan felnevelt, majd elengedett vagy elszabaduló varjúfélék, elsősorban szintén a vetési varjak fiókái.
De mit lehet tenni, ha ilyennek találkozunk?
Hivatkozás másolásaA varjútámadás inkább csak közvetve okozhat balesetet - például amikor a megijedő ember leesik a fáról, vagy lelép az úttestről egy felé közeledő ellenséges madár miatt. Támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint a támadó kutyáknál: nem szabad elfutni, hanem szembe kell fordulni az állattal, és kitárt karokkal érzékeltetni a méretbeli különbséget, valamint érdemes hangosan rá is kiáltani.
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű hírek érkeztek a koronavírusról - Újabb hullám fenyeget minket? Kínában ismét drámaian megugrott a fertőzöttek száma.
- A nők biztonsága érdekében nyílt női parkoló egy Váci úti irodaház mélygarázsában Mint arról az index beszámolt, egy budapesti irodaház parkolójában külön női parkolót alakítottak ki. Állítólag a nagyobb biztonság a cél.
- Itt vannak a számok: nagyot drágult a magyarok egyik kedvenc gyümölcse Hivatalosan is itt az eperszezon, aki viszont szívesen csemegézne a piros gyömölcsből, mélyen a zsebébe kell, hogy nyúljon: a hazai eper termelői ára a 15–20. hetek átlagában 7 százalékkal emelkedett az elmúlt év azonos időszakának átlagárához képest.
- Amíg te ezt a hírt olvasod, egy csendes gyilkos épp végez a gyerekeddel Görcsroham, hányinger, hasmenés, mellkasi fájdalom - csak néhány azok közül a tünetek közül, amelyeket az energiaitalok túlzott fogyasztása okozhat.