Azok a szülők, akik a képernyőjüket bámulják ahelyett, hogy beszélgetnének a gyerekeikkel, nemcsak rossz példát mutatnak, hanem egy új tanulmány szerint akadályozhatják a gyermekek nyelvi fejlődését is.
Egy 421, 2 és fél és 4 év közötti észt gyermek szülei körében végzett felmérés szerint azoknak a gyerekeknek alacsonyabb volt a nyelvtani és szókincsbeli képessége, akiknek a szülei többet bámulták a képernyőt, így a kicsit is többet használták a telefont - írja a CNN.
A Frontiers in Psychology című tudományos folyóiratban csütörtökön közzétett eredményeknek azért van értelme, mert - ahogy a tanulmány is megjegyezte - a szülőkkel való szóbeli interakció az egyik legfontosabb módja a gyermekek nyelvtanulásának. "Tudjuk, hogy amikor a képernyőt használják - akár a szülő, akár a gyermek - kevesebb a beszélgetés, a tanítás és az olvasás. Ez lehet az oka az alacsonyabb nyelvtani készségeknek és szókincsnek" - mondta Dr. Jenny Radesky, az American Academy of Pediatrics Center of Excellence on Social Media and Youth Mental Health társorvosa.
Mi több, amikor a gyerekek a szüleikkel együtt néztek képernyőt, a tanulmány szerint ez nem segítette a nyelvi készségeiket. Ez a megállapítás alátámasztja más kutatásokat, amelyek szerint a kisebb gyerekek nem tanulnak jól a képernyőkről. Például egy 2013 szeptemberi tanulmány szerint a 24 és 30 hónapos gyerekek új igéket tanultak, amikor élő interakcióban vagy akár videóbeszélgetésen keresztül tanították őket, de nem akkor, amikor videót néztek.
"Tanulmányunk áthelyezi a hangsúlyt a gyermekek képernyőidejéről a családi képernyőhasználati szokásokra, mivel kiderült, hogy az anyák és apák képernyőhasználata befolyásolja a gyermekek nyelvi készségeit" - fogalmazott Dr. Tiia Tulviste, az Észt Tartui Egyetem fejlődéspszichológia professzora, a tanulmány vezető szerzője. "Ez rávilágít arra, hogy a képernyőidő kezelése során családi alapú megközelítésre van szükség" - tette hozzá.
Egyéb veszélyek is fennállnak
Hivatkozás másolásaTiia és Jaan Tulviste, a Tartui Egyetem kutatója 2019-ben, a Covid-19 világjárvány tetőzése előtt gyűjtötték az adatokat az új tanulmányhoz. A világjárvány idején még több gyermek még több időt töltött a képernyők előtt, miközben iskolába sem jártak. Ennek oka, hogy egyrészt az oktatás is online történt, másfelől pedig a szülők gyakran a telefonnal, tablettel, tévével próbálták lefoglalni a gyermeküket, míg a saját munkájukat elvégezték.
Tulviste azt mondta, a kutatócsoport nyomon követési tanulmányt tervez, hogy megvizsgálja a képernyőhasználat mintáit a világjárvány idején, valamint az, hogy mindez milyen hatást gyakorolt a gyermekek nyelvi készségére.
A korábbi kutatások szerint azonban nem a nyelvi fejlődésre gyakorolt negatív hatás az egyetlen veszély, amellyel a gyerekek szembesülnek, ha a szülők a telefonukat nyomják. Miután az AT&T 3G hálózatát az ország különböző részein bevezették, 9%-kal nőtt az 5 évesnél fiatalabb gyermekek sürgősségi osztályon történő ellátása egy 2017 decemberi tanulmány szerint. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a szülők figyelmét elvonja a telefon, és nem figyeltek eléggé a gyerekekre, így nem voltak elkerülhetőek a sérülések.
Miért lógnak a családok ilyen sokat a telefon képernyője előtt?
Hivatkozás másolásaRadesky szerint egyes családok azért töltenek túl sok időt a telefonjukon, mert nincsenek határok, például szabályok arra vonatkozóan, hogy mikor kell mindenkinek eltennie a készüléket. "A családok azt mondják nekem, hogy ez a legegyszerűbb dolog, amit a szabadidejükben csinálhatnak" - mondta, hozzátéve, hogy egy korábbi kutatás arra mutatott rá, hogy amikor a családok stresszesek vagy frusztráltak egymással, akkor is a telefont használják elkerülő mechanizmusként. Azt is elmondta, hogy egyes szülők azért adnak telefont a gyerekeik kezébe, mert ez egy egyszerű módja annak, hogy megnyugtassák vagy lefoglalják a kicsiket, különösen akkor, amikor azok nyűgösek.
The American Academy of Pediatrics a honlapján tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogyan lehet a különböző korú gyerekeket képernyő nélkül megnyugtatni. A kisgyermekek esetében például azt tanácsolja a szülőknek, hogy próbáljanak maguk is nyugodtak maradni, ismerjék el a gyerekek által látszólag érzett érzelmeket, majd segítsenek nekik megnyugodni.
Egyensúly megteremtése
Hivatkozás másolásaAz új kutatás szerzői azt javasolják, hogy a szülők próbáljanak meg nem túl sok időt tölteni a készülékekkel, amikor a gyermekeik is ott vannak. "Valójában nincs szükségünk a telefonunkra állandóan" - mondta Lauren Tetenbaum, a New York-i Westchester megyében élő, anyák mentális egészségére szakosodott terapeuta. "Próbáljunk meg kivenni néhány percet - kezdjük napi 15 perccel - amikor a telefonunk valóban nincs szem előtt. Ezzel jó példát mutatunk a gyerekeknek, és a szülőknek is nyugalmat nyújt. És így igazán a családra tudunk koncentrálni, miközben például megkérdezzük a szeretteinket, hogy milyen napjuk volt" - fogalmazott.
Tetenbaum azt is tanácsolta a szülőknek, hogy értékeljék újra, hogy tényleg egyfolytában szükségük van-e a telefonjukra. "Olyan világban élünk, ahol minden sürgősnek tűnik, de általában nem az. Próbálj meg ne nyomást gyakorolni magadra, hogy mindenre azonnal reagálni kell, mert ez egyszerűen nem lehetséges" - tette hozzá.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Nagy baj van: megjelent az állatkertekben a rettegett vírus, több tucat tigris elpusztult Hatalmas pusztítást végzett a madárinfluenza a dél-vietnami állatkertekben: az állami média jelentése szerint augusztus óta 47 tigris, 3 oroszlán és 1 párduc pusztult el a vírusban.
- Normális, ha néha gyűlöljük azt, akit a legjobban szeretünk? A szakértők elárulják, hogyan lehet ezt leküzdeni Gyakran mondják, hogy a szeretet és a gyűlölet között vékony a határ, de vajon rendben van-e, ha néha gyűlöljük a társunkat? Jamie Lee Curtis színésznő szerint ez gyakorlatilag "szükséges", na de mit mondanak a szakértők?
- Megállíthatatlanul terjed a rettegett vírus Afrikában, már 11-en meghaltak Ruandában Már 11 halálos áldozatot szedett a rendkívül fertőző Marburg-vírus Ruandában - adta hírül a ruandai egészségügyi minisztérium csütörtökön.
- Elképesztő tanulmány készült: az emberek többsége a hét egy meghatározott napján csalja meg a párját Egy friss felmérés szerint van a hétnek egy olyan napja, amikor az emberek szívesen kikacsintgatnak a kapcsolatukból.