Tekknő Miki szívinfarktus miatt lett rosszul, párja most amikor csak lehet, vele van.
Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, hétfőn reggel szívinfarktust kapott az MC Hawer és Tekknő mulatós formáció énekese, Benyó Miklós. Mint kiderült, az énekes épp a kedvesével, Császár Adriennel közös kávézójukban tartózkodott, amikor rosszul lett és mentőt kellett hívni hozzá.
Adrienn a Blikknek azt mondta, Miki pánikbeteg, először azt gondolták, csak emiatt lett rosszul, ám a háziorvos tanácsára azonnal tárcsázták a 112-t.
Az énekest a kórházban azonnal betolták a műtőbe, kedvese pedig a folyosón várta rettegve, mi lesz. Miki szerencsére már jobban van, amikor csak lehet, Adrienn vele van.
"Amikor kiderült, hogy hátsófali infarktusa van, a legrosszabbra gondoltam, de szinte fel sem tudtam fogni a helyzetet. Az orvosok szerint az ilyen infarktust elszenvedők kilencven százaléka nem éli túl. Miki a szerencsés tíz százalékba tartozik, amiért nagyon hálás vagyok a sorsnak"
- fogalmazott Adrienn.
A nő szerint kedvese, akivel húsz éve együtt vannak, nem stresszelős típus, ám az utóbbi időben kijutott nekik a problémákból: az énekes édesanyja komoly műtéten esett át, és a ház körül is voltak gondok.
Kapcsolódó cikkek
- Szabó Zsófi a testével keresi a pénzt, ami “iszonyatosan nagy dolog” Őszintén nyilatkozott a fogyásáról Szabó Zsófi.
- 50 millióért árulják Zámbó Jimmy vízparti házát A 75 négyzetméteres ingatlan az Angyali-szigeten van.
- Sváby András csodálatos üzenetet küldött elhunyt édesanyjának Most lenne 82 éves a népszerű tévés édesanyja.
- Emlékművet kap Korda György a ferihegyi reptéren Kiderült, mi az egyik nagy vágya Korda Györgynek.