A volt főpolgármester szerint ez már 33 évvel ezelőtt is felmerült.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/tarlos-istvan.inbox800x600.jpg)
Tarlós István volt a Hír TV Napi aktuális című műsorának vendége pénteken. A volt főpolgármester a 444 szerint többek közt azt mondta a műsorban, hogy már évtizedekkel ezelőtt felmerült egy érdekes ötlet a föpolgármester-választással kapcsolatban.
"Az egy érdekes motívum, hogy először röppent fel, persze pletykaszinten, mert én nem tudom, hogy a kormánypártoknak ki lesz a jelöltje, de pletykaszinten először merül fel 33-34 éve, hogy netán előfordulhat, hogy közös jelöltje lesz egy ellenzéki pártnak és a kormánypártnak. Ilyen még nem volt"
- fogalmazott Tarlós.
Hozzátette, hogy nincs értelme név szerint tippelni. Ezen a ponton a riporter megkérdezte, Vitézy Dávidra gondolt-e a fideszes politikus, aki nemmel felelt a kérdésre. Később jelezte, hogy nem ajánlja, de nem is ellenzi a rendhagyó főpolgármester-jelöltet.
Vitézy 2022-ben fél éven át az Orbán-kormány közlekedésért felelős államtitkára volt, utóbb az LMP kérte fel főpolgármester-jelöltjének a 2024-es önkormányzati választások alkalmából. A közlekedési szakértő 2010-től négy éven át a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója volt Tarlós István főpolgármester alatt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.