Hirdetés

Csak segíteni akart a hős tanárnő, ezért azonban az életével fizetett

Nap Híre portré Nap Híre

Egy amerikai iskola tanárja egy denevért fedezett fel az osztálytermében, amint a padlón vergődött. A hatvan éves pedagógus megpróbált segíteni az állaton, ám ez olyan végzetes hibának bizonyult, ami később az életében is került. 

Októberben Leah Seneng tanárnő észrevett az osztályterme padlóján egy mozdulatlanul fekvő denevért. Ekkor úgy döntött, hogy megpróbál segíteni rajta és kiviszi a szabadba. Amikor azonban közelebb ment hozzá, a denevér hirtelen felébredt, vadul repkedett, és megharapta a 60 éves nőt. Leah először nem vette komolyan az esetet, egy hónappal később azonban nagyon beteg lett – írja a Twn.

A lánya ugyan azonnal elvitte a kórházba, de sajnos már ott sem tudtak segíteni rajta. Leah Seneng kómába esett és veszettség következtében meghalt. A veszettség vírusok által okozott halálos, de megelőzhető betegség. Az Egyesült Államokban évente kevesebb mint tíz halálesethez vezet a hivatalos statisztikák szerint. Ugyanakkor évente mintegy 60 ezer ember részesül speciális kezelésben a veszettség megelőzésére, ha fertőzött állattal került kapcsolatba.

A veszettség leginkább a vadon élő állatokban fordul elő. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés