A vád szerint Gregg Wallace „rendkívül oda nem illő” viselkedést tanúsított a forgatások során, többek között „folyamatosan leszbikus vicceket” mondott, de kedvelt témája volt még a fenekelés és a hármas szex is, több más szexuális tartalmú megjegyzés mellett – jelentette több forrás is.
A MasterChef műsorvezetőjével szemben felhozott részletes vádak azután kerültek nyilvánosságra, hogy csütörtökön kiderült, a férfi lemond a posztjáról, miután többen is bepanaszolták a BBC-nél a viselkedése miatt. Gregg Wallace 2005 óta vezeti John Torode-val együtt a BBC One főzőműsorát. A bejelentés után a séf egy Instagram-videóban mondott köszönetet a támogatóinak. „Szeretném megköszönni mindazoknak, akik felkerestek és a támogatásukról biztosítottak. Ez nagyon kedves tőletek - köszönöm szépen” – fogalmazott.
A BBC News vizsgálata szerint Gregg Wallace-t 13 olyan vádolja "helytelen szexuális jellegű viselkedéssel", akik 17 éven keresztül dolgoztak vele együtt különböző műsorokban. A műsorvezető ügyvédei szerint azonban a vádak egyike sem igaz. Egy nő, aki 2019-ben dolgozott vele együtt a Gregg Wallace's Big Weekends című műsorban, arról beszélt a BBC Newsnak, hogy Wallace „folyamatosan leszbikus vicceket” mesélt, miután értesült az ő nemi irányultságáról, saját állítása szerint pedig egyenesen „lenyűgözte”, hogy nőkkel randevúzott, és folyamatosan ezen kapcsolatainak a "technikai részéről" érdeklődött.
Egy másik nő, aki szintén ebben a műsorban vett részt 2019-ben, azt mondta: Wallace rendszeresen a szexről, a BDSM-ről és a "fenekelésről" – beszélt. „[Ez] rendkívül helytelen volt” - fogalmazott. Egy másik nő azt állította, hogy Wallace fehérneműs nőkről készült fotókat mutogatott neki a saját telefonján. Egy másik alkalommal pedig, egy olaszországi forgatás során a férfi állítólag vetkőzni kezdett, hogy "divatbemutatót tarthasson a nőnek" – írja a Guardian. Állítása szerint kezdetben volt egy férfi kolléga is a szobában, ő azonban idővel távozott. Felidézte a Millwall-tetoválást is Wallace mellkasán, és azt mondta, hogy az egész élményt nagyon kellemetlennek élte meg. „Furcsa egyedül lenni egy szobában egy ismeretlen emberrel, aki ráadásul meztelen” – mondta a BBC Newsnak. Gregg Wallace-val szemben többek között olyan vádak merültek fel, mint:
- Egy férfi, aki 2019 és 2022 között dolgozott többek között a Big Weekends című utazási műsorban, azzal vádolta meg Wallace-t, hogy "szexmunkásokkal való hármas szexet emlegett", valamint azt is mondta, imádja, ha napjában többször is "elfenekelik".
- Egy nő, aki 2019-ben dolgozott a MasterChefben, azt mondta, hogy Wallace a saját szexuális életéről beszélt,valamint azt is megkérdezte, hogy az ő barátjának "szép-e a feneke"
- Egy nő, aki a 2010-ben vett részt a BBC Good Food Show című műsorában, arról beszélt, hogy Wallace "nagyon feltűnően bámulta a mellkasát".
- Egy nő, aki a 2019-es Eat Well for Less? című műsorban vett részt, azt mondta, Wallace közölte vele, hogy nem visel semmilyen alsóneműt a nadrágja alatt.
- Egy férfi, aki 2005-06-ban a MasterChefben dolgozott, azt mondta, Wallace rendszeresen tett szexuális tartalmú megjegyzéseket a forgatáson. Állítása szerint Wallace egyszer egyenesen azt mondta, az ételnek olyan íze van, mint a "nagynénje vaginájának", egy másik alkalommal pedig azt kérdezte egy női versenyzőtől, hogy valaha feldugta-e az ujját a barátjának.
A Big Weekendet sugárzó Channel 5 szóvivője közölte: a műsorszolgáltató felkérte azt a Rumpus nevű produkciós céget, amely a műsort készíti, hogy vizsgálja meg az állítások igazságtartalmát. „Minden ilyen jellegű állítást rendkívül komolyan veszünk” - jelentették ki. „Nagyon fontos számunkra a szereplők testi és lelki nyugalma, és azt szeretnénk, ha mindenki biztonságban érezhetné magát. Maga a Rumpus is közölte, hogy zéró toleranciával viseltetnek az ilyen jellegű dolgok iránt, és alapos vizsgálatot fognak indítani.
Csütörtökön a MasterChef produkciós cége, a Banijay UK közölte: a BBC-hez érkezett panaszok után vizsgálatot fognak indítani, valamint hozzátették, hogy a 60 éves Wallace „teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal”. A műsorvezető Kirsty Wark, aki 2011-ben volt a Celebrity MasterChef versenyzője, a BBC Newsnak elmondta, hogy a kora reggeli forgatás során Wallace két alkalommal "erősen szexuális jellegű történeteket és vicceket mesélt" a versenyzők és az egész stáb előtt. Mint mondta, az egész jelenetet nagyon nagyon helytelennek érezte.
Rod Stewart, akinek a felesége, Penny Lancaster 2021-ben szerepelt a Celebrity MasterChefben, csütörtökön Instagram-oldalán kommentálta Wallace visszavonulásának hírét. A zenész „dundi, kopasz, neveletlen zsarnoknak” nevezte Wallace-t, hozzátéve, hogy a műsorvezető meg is alázta a feleségét.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Vitézy Dávid iszonyatosan kiborult, amikor elolvasta, miket mond róla Karácsony Gergely Vitézy Dávid úgy látja, hogy a főpolgármester "hülyének nézi".
- A libanoni fegyvernyugvás után Joe Biden minden erejével igyekszik rávenni Netanjahut a gázai tűzszünetre Joe Biden egyre erőteljesebben sürgeti Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy a libanoni után szülessen meg a gázai tűzszüneti megállapodás is.
- Szívettépő fotókon a halálos beteg Bruce Willis: így töltötte a hálaadást A demenciával és afáziával küzdő Bruce Willis a lányaival ünnepelte a hálaadást, akik egy képet is megosztottak az együtt elöltött időről.
- Megszólalt a kormány is a Barátság kőolajvezeték elleni terrortámadásról A szlovák belügyminiszter szerint Magyarországon is terrortámadás készülődhet a Barátság kőolajvezeték ellen.