„Ecuador a legvéresebb korszakát éli”, újabb gyilkosság rázta meg az országot
Egy ecuadori politikai vezetőt kevesebb mint egy héttel az elnökjelölt meggyilkolása után öltek meg.

Az Ecuadort megrázó, példátlan erőszak egy újabb politikai vezető életét követelte hétfőn, így az elmúlt négy hétben a politikával összefüggő gyilkosságok száma háromra nőtt.
Pedro Briones, a Rafael Correa volt elnök pártjának, a Revolución Ciudadana helyi vezetőjének halálos lelövését Luisa González, a vasárnapi rendkívüli elnökválasztás éllovasa, ugyanennek a pártnak a tagja is megerősítette.
A lövöldözés az északi Esmeraldas tartományban történt, írja az AP.
„Ecuador a legvéresebb korszakát éli” – írta González a Twitteren.
A politikust alig egy héttel azután ölték meg, hogy fényes nappal meggyilkolták Fernando Villavicencio elnökjelöltet.
Villavicenciót egy politikai tüntetés végén ölték meg Quitóban, a fővárosban.
Július 26-án, Mantának, az ország harmadik legnagyobb városának a polgármesterét lőtték le. A 38 éves Agustín Intriago-t nemrégiben választották újra.
Az elmúlt három évben több ezer embert öltek meg Ecuadorban. Ekkor történt, hogy az ország jelentős kábítószer-kereskedelmi csomóponttá alakult, és a kartellekkel helyi bandák küzdenek az utcák, a börtönök és a kábítószer-útvonalak ellenőrzéséért. A választási viták középpontjában is a bűnözés és az erőszak van.
Az Associated Pressnek adott interjújában González elmondta, hogy Villavicencio meggyilkolását követően módosította biztonsági protokollját, de továbbra is megtagadta a golyóálló mellény viselését, arra hivatkozva, hogy ő egy keresztény nő.
Kapcsolódó cikkek
- Horror: elrabolt és meggyilkolt egy 14 éves lányt és egy idős férfit a szélsőjobboldali politikus Szélsőjobboldali észak-macedón politikus vett részt egy 14 éves lány elrablásában, amely kettős gyilkosságba torkollt. Az elrabolt lányon kívül egy 74 éves férfival is a politikus végzett.
- Küszöbön az újabb háború? Rakétatámadás érte az amerikai követséget Rakétatámadás érte a bagdadi amerikai nagykövetséget.
- Brutális támadás: A nyílt utcán vertek meg és raboltak ki egy zsidó férfit A Hamász terrorszervezet Izrael ellen indított háborúja óta egyre több antiszemita támadás történtik világszerte a zsidó emberek ellen.
- Óriási hiszti van az Orbán-Macron találkozó miatt Egy brit lap azt írja az Orbán-Macron találkozóval kapcsolatban, hogy fölösleges a magyar kormányfőnek gazsulálni, mert "rossz precedenst teremt".