Neil Atkinson - aki egy igazi futballkulturális fenomén Liverpool-ban és a Liverpool-rajongók között - szerint kulcskérdés lesz, hogy a következő edző hol számít majd Szoboszlai Dominikra a pályán.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/szoboszlai-dominik-liverpool-meccs.inbox800x450.jpg)
Az elmúlt időszakban hatalmas bajba került Szoboszlai Dominik és a Liverpool, ugyanis három sorozattól is búcsúzniuk kellett, ráadásul a bajnoki címtől is egyre távolabb kerültek. Bár matematikai esélye még van a Liverpool a bajnoki címre, ám ehhez az Arsenalnak az utolsó két meccsét el kellene veszítenie, amire nem sok esély van. Így valószínűleg a Manchester City-Arsenal párosból kderül majd ki az angol bajnok ebben az évben. A szezon végén távozó Klopp azonban így is örülhet, mert a csapata bronzérmet szerezhet. Az edző egyébként az elmúlt napokban ismét sokat beszél a távozásáról, és azt is megjegyezte, hogy reméli, az utolsó mérkőzésen majd esni fog az eső az Anfield Road-on, mivel akkor a szurkolók nem látják majd a könnyeit.
Klopp azonban az elmúlt időszakban nem túl sok esélyt adott Szoboszlainak: a magyar futballsztár a csak a kispadról kapott szerepet a mérkőzések második felében, sokan pedig durva kritikákat is megfogalmaztak irányába. Neil Atkinson, aki egy igazi futballkulturális fenomén Liverpool-ban és a Liverpool-rajongók között, azt mondta az MLSZ TV Egyenes című sorozatában, hogy nála állandó kezdőnek kellene lennie Szoboszlainak Liverpoolban. Amikor átjött a német bajnokságból, már látszódott rajta a szakíró szerint, hogy meg fog birkózni az angol bajnokság intenzitásával is - szúrta ki a Promotions.
A szakértő szerint Szoboszlainak a szezon közben jött egy fáradtság, majd sérülések, amelyek után hónapokra kiesett. Mint mondta, ez volt a legnagyobb gond, az egyetlen igazi probléma, ami Szoboszlainál jelentkezett. Azt is hozzátette, hogy amikor megérkezett, a tökéletes Liverpool-játékost látták benne, aki nagyon illeszkedik a Klopp-féle Liverpoolhoz is.
Atkinson kiemelte: érdekes, hogy Klopp kicsit hátravont játékosként számolt vele, és kevésbé a kreativitásával számolt, szerinte ugyanis Szoboszlai legjobb tulajdonsága a mentalitása, és azért jött a Liverpoolba, hogy trófeákat nyerjen. Nagy munkabírása van, és ezért is lett az egyik legjobb. A szakírő szerint kulcskérdés lesz, hogy a következő edző hol számít majd rá a pályán, de úgy véli, Szoboszlai az a típusú középpályás, akitől akár 15 gólt is lehetne várni egy szezon alatt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.