A döntetlen után borzalmas kritikákat fogalmaztak meg a magyar játékossal szemben.
Szoboszlai Dominik a legutóbbi meccsen is a kezdőcsapatban kapott bizalmat Jürgen Klopptól, és végig is játszotta a mérkőzés. A korán hátrányba került Liverpool legjobbja az egyenlítő gólt szerző Mohamed Szalah volt - írja a Mandiner.
Az elemzőktől Szalah kapta a legmagasabb osztályzatot (9), ám mellette három játékos érdemelt ki 7 pontot: Virgil van Dijk, Trent Alexander-Arnold és Szoboszlai Dominik.
"Rengeteget dolgozott, a védőmunkából is alaposan kivette a részét. Akadt néhány ígéretes lehetősége az ellenfél kapuja előtt, de rosszul döntött, nem találta a megfelelő megoldást" - írták az elemzésben. Kiemelték azt is, hogy Szoboszlai 24 liverpooli tétmérkőzésen 4 gólt és 3 gólpasszt hozott össze, a ráadásokat nem számítva pedig 1754 percet töltött a pályán.
"Sokkal többet kellett védekeznie, mint szerette volna, így nem igazán volt hatása a Liverpool támadójátékára" - ezt pedig már a liverpool.com oldalán Szoboszlairól, akit 6 ponttal jutalmaztak.
A Sportskeeda szakírója azonban már 7-essel jutalmazta Szoboszlai Dominikot. "Megbízhatóan játszott a középpályán, 83%-os pontossággal passzolt. Megnyert 6 párharcot, négyszer szerelte az Arsenal játékosait. Két kapura lövési kísérlete volt, de célt tévesztett".
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Kitört a háború: a Manchester City szerint a Premier League félrevezette a többi klubot kettejük jogvitájával kapcsolatban A Manchester City szerint a Premier League „félrevezető” körlevélben ismertette a többi élvonalbeli klubbal a City és a liga közötti jogvitával kapcsolatos választottbírósági döntést.
- Megszólalt az orvos Michael Schumacher állapotáról Egy híres idegsebész beszélt a F1 legenda állapotáról, miután a hírek szerint nemrég részt vett a lánya esküvőjén.
- Iszonyatosan kiakadtak a szurkolók Mbappéra, már nem is tartják valódi csapatkapitánynak Kritizálják Kylian Mbappét, a francia labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, aki kihagyja az együttes soron következő két Nemzetek Ligája-mérkőzését Izrael és Belgium ellen, miközben a Real Madridnál bevethető volt.
- Szörnyű tragédia érte a sportvilágot: tragikusan fiatalon elhunyt a junior világbajnok Máj és más belső szervek károsodása következtében 26 évesen elhunyt a kenyai Kipyegon Bett, a 800 méteres síkfutás világbajnoki bronzérmese, junior világbajnoka.