Most érkezett a hír: betiltják az alsó tagozatosoknak a mobiltelefonok használatát az iskolában
A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára - jelentette be Tomás Drucker szlovák oktatásügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
A bejelentett rendelkezés szerint az általános iskolák első három évfolyamának tanulói számára az iskola területén, a tanítási órák alatt és a szünetekben is tilos lesz mobiltelefonok használata.
A negyedik és az attól magasabb évfolyamokban ugyancsak tilos lesz a mobiltelefonok használata, de az állami oktatási program néhány esetben kivételeket szabhat meg. A hatodik és annál magasabb évfolyamokban a mobiltelefonok használatának tilalma alól a pedagógus is kivételt adhat, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az eszközt az oktatási folyamat során és annak céljaira használják a tanulók - írja az MTI.
A tiltást azzal indokolta az oktatási miniszter, hogy egyre több olyan jelzés érkezik hozzájuk, miszerint a mobiltelefonok iskolai használata negatív hatással van a tanulók előmenetelére és lelki nyugalmára. "Az OECD kutatásai szerint a gyerekeknek a mobiltelefonok használatát nem szabályozó közegben bizonyíthatóan gyengébb az összpontosítási képességük, és ennek következményeként a tanulmányi eredményeik is rosszabbak" - jelentette ki Tomás Drucker, akinek szavait a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
Az intézkedés bevezetésének pontos időpontját egyelőre nem közölte a szlovák szaktárca.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai fordulat: borzalmas katasztrófához vezethet a Fico elleni merénylet A Robert Fico elleni merénylet megrázta az országot és komoly kérdéseket vetett fel a szlovák politikai élet stabilitásával, valamint a közéleti szereplők biztonságával kapcsolatban.
- Tragikus fordulat: nagyon súlyos állapotba kerülhetett Robert Fico Sokkal nagyobb a baj, mint hittük.
- Nincsenek szavak: netes kihívás miatt halt meg a tini Jó mókának tűnhetett megkóstolni a borzasztóan csípős tortillát, ám a szívbeteg fiú számára ez halálos volt.
- Szörnyűséges bejelentés jött az oroszoktól, ezt művelték a héten Harkivban Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.