Szijjártó bejelentette, amíg a Fidesz van kormányon, addig nem fognak az ukrajnai frontra magyar fiatalokat küldeni
Magyarország a lehető leghatározottabban visszautasítja a kötelező európai sorozásról szóló ötleteket, és amíg a jelenlegi kormány van hatalmon, addig magyar fiatalokat nem fognak az ukrajnai frontra küldeni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ráckevén.
A tárcavezető a városban rendezett kampányesemény előtt a kötelező európai sorozásról szóló ötletek kapcsán rámutatott, hogy mostanra elviselhetetlenné vált a háborúban az ukránok embervesztesége, és a menekülni szándékozók visszatartása világosan mutatja, hogy Kijevnek utánpótlásra van szüksége.
- mondta. "Nyilvánvaló, hogy az európai politikusok az ukrán-orosz frontra akarják küldeni az európai fiatalokat. És nem ma jöttünk le a falvédőről, pontosan tudjuk, hogyan szokott ez lenni, majd az lesz az érv, hogy azok menjenek először, akik közel vannak" - tette hozzá.
"Így tehát a mostani európai nyilatkozatok az európai sorkötelezettség bevezetéséről gyakorlatilag azt jelentik, hogy közép-európai, köztük magyar fiatalokat akarnak küldeni az ukrán-orosz frontra" - húzta alá.
"Ezt a lehető leghatározottabban visszautasítjuk. Amíg mi vagyunk kormányon, addig magyar fiatalok az orosz-ukrán frontra nem fognak menni, hiszen ez nem a mi háborúnk, ez Oroszország és Ukrajna háborúja, nekünk ehhez semmi közünk nincsen" - szögezte le.
Majd hangsúlyozta, hogy a legjobb az lenne, ha véget érne a háború, ehhez viszont tárgyalásokra lenne szükség, amit egy jobboldali politikai fordulatra tenne lehetővé Európában és az Egyesült Államokban.
"Tehát két sorsdöntő választás előtt állunk júniusban és novemberben" - fogalmazott.
Szijjártó Péter az ukrajnai fegyverszállítások fokozására vonatkozó javaslatokról szólva kiemelte, hogy kudarcot vallott az európai politika, a háborúra adott válaszintézkedések súlyos károkat okoztak, azonban ha ezt elismernék az érintett vezetők, az felvetné a felelősségre vonás kérdését - írja az MTI.
"Ők ezt a felelősségre vonást el akarják kerülni, és ahogyan az a sportpályán van, a legjobb védekezés a támadás. Most őrült nyilatkozatokkal és őrült politikai döntésekkel akarják elterelni a figyelmet saját kudarcukról, és így próbálják megúszni a felelősségre vonásukat" - vélekedett.
"Csak hát ez ugyebár világháború, illetve a nukleáris háború veszélyét hozza Európa és gyakorlatilag az egész világ fejére" - fűzte hozzá.
A miniszter végül kijelentette hogy a júliusban kezdődő magyar európai uniós elnökség célja a közösség megerősítése, és mielőbb meg kell születnie az ezt szolgáló döntéseknek.
"Szeretnénk, ha az Európai Unió nyugat-balkáni irányú bővítését fel lehetne gyorsítani. Szeretnénk, ha végre elfeledkeznénk az illegális migrációs kvótákról, és szeretnénk, hogyha Európa versenyképességét minden irányba kiterjedő gazdasági kapcsolatrendszer megerősítésével javítani lehetne" - közölte.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Nincsenek szavak: brutális pusztítást végeznek az orosz katonák a donyecki régióban Az orosz hadsereg elfoglalta Zorjane Perse és Zolota Niva települést a donyecki régióban - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
- "Függőséget okoz a TikTok" - brutális pert indítottak az amerikai államok a népszerű alkalmazás ellen Több mint egy tucat állam és Washington kedden pert indított a TikTok ellen, azt állítva, hogy a népszerű rövid formátumú videóalkalmazás károsítja a fiatalok mentális egészségét, mivel úgy tervezte meg a platformját, hogy az függőséget okozzon a gyerekek számára.
- Az amerikai elnökválasztási kampány hajrájában épp összeomlik a New York-i demokrata városvezetés Miközben Kamala Harris és Donald Trump fej-fej melletti küzdelmet folytat a Fehér Házért a november 5-i elnökválasztás előtt, súlyos bűncselekményekkel vádolják New York demokrata polgármesterét.
- Teljesen kikészült a meteorológus, élő adásban sírta el magát a Florida felé közelítő hurrikán miatt Élő adásban elsírta magát az NBC meteorológusa a Florida felé közeledő Milton hurrikán miatt.