Erre mi szükség volt? Szijjártó pedofilbotrányba keveredett pappal parolázott New Yorkban
A külügyminiszter a Facebook-oldalán posztolt videókat arról, hogy New Yorkban találkozott Timothy Dolan amerikai bíborossal.
Miközben Magyarországon áll a bál Novák Katalin kegyelmi döntése miatt, és úgy tűnik, az államfő is elindult haza Dohából, Szijjártó Péter külügyminiszter éppen az Egyesült Államokban van.
A külügyminiszter a Facebook-oldalán posztolt videókat arról, hogy New Yorkban találkozott Timothy Dolan amerikai bíborossal. Az időzítés abból a szempontból nem a legszerencsésebb, hogy korábban Dolan bíboros is hírhedtté vált amiatt, hogy pedofil bűncselekményeket próbált eltitkolni - írja az Index.
Timothy Dolan – aki a római katolikus egyház egyik legbefolyásosabb vezetője a tengerentúlon mind a mai napig – még 2012-ben keveredett bele egy pedofilbotrányba, amikor kiderült:
az általa korábban vezetett Milwaukee-i püspökség fejenként 20 ezer dollárt fizetett a pedofil bűncselekményekkel meggyanúsított papoknak azért, hogy csendben és felhajtás nélkül távozzanak az egyháztól.
Az ügyet akkor a The New York Times tárta a nyilvánosság elé. A lapnak, valamint az Associated Press hírügynökségnek az egyházmegye szóvivője is megerősítette azt, hogy valóban pénzt fizettek az érintetteknek.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.