Brutális szigorításon dolgozik az oktatási miniszter: kitilthatják a telefonokat az angol iskolákból
Gillian Keegan oktatási miniszter azt szeretné elérni, hogy tiltsák ki a mobiltelefonokat az angol iskolákból. A tervezet szerint az Egyesült Királyság minden iskolájára érvényes lenne a „tilalom”, és az egész iskolai napokat érintené.
A Guardian cikke szerint már most is arra ösztönzik az intézményvezetőket, hogy korlátozzák az iskolákban a telefonhasználatot, sőt, egyes intézményekben már oda is figyelnek arra, hogy a gyerekek minél kevesebbszer nyúljanak az eszköz után. Az oktatási miniszter azonban azt szeretné, ha az ország összes iskolájába életbe lépnének a diákok telefonhasználatát érintő korlátozások.
„Gillian úgy véli, hogy a mobiltelefonok komoly kihívást jelentenek a figyelemelterelés, a zavaró viselkedés és a zaklatás szempontjából. Ez az egyik legnagyobb probléma, amellyel a gyerekeknek és a tanároknak is meg kell küzdeniük” – állította egy kormányzati forrás, hozzátéve, hogy egy olyan tervezet készül, amely felhatalmazza a tanárokat arra, hogy kitiltsák a mobilokat az osztálytermekből.
Júliusban egy ENSZ-jelentésben is azt javasolták, hogy az okostelefonokat tiltsák ki az iskolákból a tanulás javítása érdekében, valamint hogy megóvják a gyermekeket az internetes zaklatástól. Ráadásul UNESCO és az ENSZ szerint is bizonyítékok vannak arra, hogy a túlzott mobiltelefon-használat összefügg a teljesítmény csökkenésével, és hogy a képernyő előtt töltött idő negatív hatással van a gyermekek érzelmi stabilitására.
"A digitális forradalom mérhetetlen lehetőségeket rejt magában, de ahogyan figyelmeztetések hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell szabályozni a társadalomban, hasonló figyelmet kell fordítani arra is, hogyan használják az oktatásban" - mondta Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója.
Az UNESCO jelentése szerint az országoknak világos célokkal és elvekkel kell rendelkezniük annak biztosítása érdekében, hogy a digitális technológia az oktatásban hasznos legyen, és ne okozzon kárt.
Az Egyesült Királyságban egyébként ez már a harmadik kísérlet az intézkedés bevezetésére, ugyanis a toryk már korábban is küzdöttek a diákok telefonhasználata ellen, azonban tavaly az oktatási minisztérium szükségtelennek ítélte a hatalmas szigorítást. Álláspontjuk szerint a legtöbb iskola már így is eleget tesz, a legtöbb esetben a mobiltelefonok használata már most is tilos az iskolai nap nagy részében.
Keegan javaslata egyébként nem érintené a walesi, skóciai és észak-írországi iskolákat, mivel az oktatás decentralizált hatáskörbe tartozik.
Kapcsolódó cikkek
- Most van bajban Izrael: vészjósló bejelentést tett a francia elnök Macron nem adna több fegyvert Izraelnek a gázai harcokhoz.
- Sokkoló tragédia Magyarország szomszédjában: már csak a férfi szétmarcangolt tetemét találták meg Tragikus medvetámadás történt a szlovákiai, liptószentmiklósi járásban, Hibbe községben, ahol egy középkorú férfi életét vesztette.
- Most érkezett: Izrael végzett a Hamász egyik katonai vezetőjével A Hamász libanoni katonai szárnyának egyik vezetője életét vesztette egy izraeli légicsapásban Libanon legészakibb városa, Tripoli közelében.
- Rendkívüli hír: kilenc magyart menekítettek ki Libanonból Szlovák segítséggel menekítettek ki 9 magyart Libanonból.