Itt a gyanúsított fotója: ez a férfi gyilkolhatott Szentesen, elfogatóparancsot adott ki a rendőrség
A bűncselekmény a József Attila utca 12. szám előtt történt. Az áldozat egy 52 éves helybéli nő volt.
A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekmény elkövetésével a rendőrség egy 21 éves szentesi lakost gyanúsít, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A férfit ezt megelőzően eltűntként keresték, személyleírása és adatai felkerültek a rendőrség honlapjára: Kocsárdi Dávid Máté 21 éves, kb. 175 cm magas, vékony testalkatú, rövid, barna hajú, ovális arcú. A bűncselekmény elkövetésekor sötét melegítő nadrágot, fekete kapucnis pulóvert és vörös dzsekit viselt és a képen látható fekete Neuzer férfi vázas kerékpárral közlekedett.
A rendőrség azt kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Horror: kegyetlenül meggyilkolt egy idős nőt, egy férfit élve eltemetett egy 18 éves fiatal Egy 74 éves néni meggyilkolása miatt nyomoztak a rendőrök, egy élve eltemetett férfira bukkantak.
- Most érkezett: meg akartak ölni két embert fényes nappal egy pécsi áruház előtt Szamurájkard, ordibálás, szándékos gázolás a Centrum-parkolóban.
- Most jött a hír: letartóztatták a brutálisan meggyilkolt 17 éves szabolcsi fiú gyilkosát Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott, majd meggyilkolt és kirabolt egy 17 éves fiút a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rétközberencs külterületén.
- Össze-vissza hazudozik a magyar lányt meggyilkoló román kamionos A 20 éves Ágnest agyonverő román férfi azt állítja: az esküdtek füveztek, amikor elítélték.