18 éve ismeri az ország, kétgyermekes anyuka, a Naphire.hu információi szerint hetente utazza át az országot, hogy hallassa a hangját.
Az Önkényes Mérvadó hétfői adásában a The Voice RTL-es tehetségkutató egyik adása is beszédtéma lett: Trokán Nóra ugyanis a műsor zsűritagjaként találkozott a tehetségkutatóba jelentkező féltestvérével, Magyar Elektrával. Drámai pillanatok szemtanúja lett az ország, hiszen egy mentor sem fordult meg, azaz a fiatal lány kiesett. Sőt, a produkciója után a színpadon fakadt sírva, és mesélt, milyen nehéz a dolga, hogy Anna és Nóra személyében két ilyen sikeres nővére van. Amikor a Spirit Fm műsorában Horváth Oszi elmondta a véleményét, beszélgetőtársa, Eszter sem hallgatta el a sajátját.
“Amikor én televíziós műsorban szerepeltem …” - kezdte, de Oszi félbe is szakította. “Aki még mindig nem vágja, hogy ugyanaz a Szabó Eszter, a sapkás a Megasztár 3-ból, ő az a Szabó Eszter. Nem szokott kérkedni vele” - tette hozzá a Spirit FM műsorvezetője, a videó alatt pedig azonnal záporozni kezdtek a kommentek. “Szóval onnan ilyen ismerős ez az Eszter” - nevetett egy hozzászóló, majd a közösségi oldalakon többen is megjegyezték, most esett csak le nekik a tantusz.
A Naphire.hu megkereste az egykori magasztárost, aki elmondta, hogy az elmúlt években három lemezt készített, folyamatosan járta az országot, majd 8 éven át egy szállodában énekelt. De már civil szakmája is van. “Alkalmanként vállalok még fellépéseket, civil munkám is van, a rádiózást pedig nagyon élvezem. Igyekszem kiegészíteni Horváth Oszkár és Puzsér Róbert gondolatait, kicsit női szemszögből is” - mondta Eszti a Naphire.hu-nak és kérdésünkre hozzátette: a gyerekei lassan nagykorúak, és egyelőre az informatika érdekli őket. “A műsort ők is hallgatják, sőt, hozzá is szólnak itthon” - tette hozzá Eszter.
Címlapfotó: Youtube/Önkényes Mérvadó
Kapcsolódó cikkek
- Hernádi Judit nagyon, nagyon, nagyon szereti Karácsony Gergelyt A Jászai Mari-díjas színésznő nem sokszor beszél a nagyközönség előtt politikai témákról, azonban most kivételt telt. Kiderült az is, hogy nagyon szereti Karácsony Gergelyt.
- Baj van III. Károllyal? Nagyon fontos feladatot adott át Vilmosnak Károly király átadta fiának, a walesi hercegnek a Hadsereg Légierejénél betöltött tekintélyes szerepét. Az uralkodó helikopterrel érkezett a hadsereg repülési központjába, ahol találkozott Vilmos herceggel a katonai cím hivatalos átadására.
- Most kaptuk a szomorú hírt, meghalt a legendás magyar színész Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője, aki a legendás alkotásban Kuksit formálta meg, emellett több magyar filmben is játszott gyerekszínészként.
- Dúl a szerelem, meseszép fotó került elő a magyar álompárról Kéz a kézben sétálgattak.