Orbán volt minisztere óriásit ment ma az ATV-ben, amikor arról kérdezték, hogy miért nincs egy tehén se a félmilliárd forintnyi uniós pénzből épült tehenészetükben
Feljelentést tettek Süli János fiának projektje ügyében.
Nemrég kiderült, hogy az egykori Paksért felelős tárca nélküli miniszter fiának a projektje ügyében feljelentést tett az Integritási Hatóság. Süli János kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorának a vendége volt, ahol azt mondta, hogy szerinte nincs semmi gond azzal, hogy a fia cége úgy kapott csaknem félmilliárdos támogatást, hogy a mai napig nem végzett valós mezőgazdasági tevékenységet.
A Szeretlek Magyarország megírta, hogy a Biogas Productor Kft. 486 millió forintnyi uniós támogatást vett fel a tófalui szarvasmarhatartó telep felújítására, ám teheneknek vagy más mezőgazdasági tevékenységnek nyoma sincs a mai napig.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/suli-janos-mti.inbox800x450.jpg)
"Ez nem családi tehenészet, ez a fiamnak az üzeme" - mondta Süli János az ATV stúdiójában, és hozzátette, hogy szerinte a használatbavételi engedély kiadásáig nem lehet állatot tartani a telepen. Az engedélyt több hónapos vizsgálat után február 6-án kapták meg, és egy éven belül kell 100 tehénnek lennie a telepen.
Süli szerint a cég minden ellenőrzésen megfelelt és a tehenek is időben megérkeznek majd. És elárulta azt is, hogy ő maga azt kifogásolja a helyzettel kapcsolatban, hogy a hatóság a vizsgálat során nem kérdezett semmit a fia cégétől, de még csak helyszíni szemlét sem tartottak.
Elhangzott, hogy a hatóság megállapította, hogy a kedvezményezett Biogas Productor Kft. úgy kapta ezt a csaknem félmilliárdos támogatást az összességében 968 millió forintos mezőgazdasági projektre, hogy az azt megelőző években és a mai napig sem végzett valós mezőgazdasági tevékenységet, abból árbevétele nem volt, és jelenleg sincs.
Ezután Süli azzal próbálta védeni a fia vállalkozását, hogy az projektcégként jött létre, ezért nem volt előtte más bevétele, vagy mezőgazdasági tevékenysége.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.