Straub Dezső nagyon kemény időszakot tudhat maga mögött, hiszen hat év után szakított a kedvesével, s elvesztette a barátját, Böröndi Tamást, akinek az özvegye, Götz Anna kirúgta a Vidám Színpadtól. Ezek után nemcsak lelkileg, de anyagilag is nehéz volt, azonban a barátai és a családja végig ott állt mellette. A szomorúság és a nehézségek azonban most már a múlté, ugyanis a színészre újra rátalált a szerelem.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/straub-dezso-youtube.inbox800x450.jpg)
Ő médiaszakember, korábban már dolgoztunk együtt. A munkakapcsolatunkból rokonszenv lett, megismertük, megkedveltük egymás humorát, ízlését. Túl vagyunk az első fél éven, de most is ’próbaidősek’ vagyunk. Hetven fölött már van egy csöppnyi élettapasztalatom, tudom, mit szeretnék a maradék időmben. Amire már nagyon nem vágyom, az egy forró, mindent felperzselő, világrengető szerelem. Megvolt annak is az ideje. Amikor a párommal augusztusban a hullócsillagokat néztük, az én kívánságom egyszerű volt: béke és nyugalom. Elég mozgalmas az életem, fontos, hogy olyan emberrel éljek, aki mellett nyugalomra lelek
- mondta a Story magazinnak Straub, hozzátéve, hogy tudja jól, hogy nehéz partner, és annak, aki vele él, kompromisszumot kell kötnie, ugyanis szerelmes a szakmájába. "A tehetség köztulajdon. Aki népszerű, akit szeretnek, az nem lehet önző, aki szórakoztatni tud, annak kutya kötelessége a szórakoztatás, míg él"– szögezte le.
Kijelentette azt is, hogy neki senki nem mondja meg, hogy hagyja abba a munkát, vagy ne vállaljon felkérést. "Tehát Zsuzsának egyetlen vetélytársa van: a szakmám. Ezt egy civillel nehéz lenne megértetni. De a párom művész anyuka mellett nőtt fel. Ő jól érti mindezt" - emelte ki.
A legendás színész beszélt a mögötte hagyott szomorú időszakról is - írja a Blikk. Azt mondta, amikor kihúzták alóla a szőnyeget, súlyos anyagi gondjai voltak. "Nem túlzok, másfél évig az ebédem napi egy grillcsirkeláb és két szelet kenyér volt. Ennyire telt! Büszke vagyok rá, hogy volt bennem annyi erő, kitartás, hogy újra talpra tudtam állni. Ma már újra önálló vagyok, a megélhetésem nem mások tehetségétől vagy tehetségtelenségétől függ. Dolgozom a Körúti Színházzal és a Pesti Művész Színházzal. Sikeres előadásokkal hódítjuk meg az országot. Önálló retró estemet, a Csak a szíve legyen fiatalt és a Nyertes Zsuzsival közös műsorunkat, a Nyerő párost szerencsére imádják a nézők" - tette hozzá.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.