Felfüggeszti a televíziós tevékenységét.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/somosur.inbox800x450.png)
Kedden az ATV reggeli Szigorlat című műsorában Somos András műsorvezető arról beszélt, hogy szerinte Kaleta Gábor korábbi nagykövet nem számít pedofilnak a szó szoros értelmében. Az eset után a csatorna fegyelmi eljárást indított a műsorvezetővel szemben, és arról tettek bejelentést, hogy annak lezárásáig nem lesz képernyőn. Az ATV kiemelte emellett azt is, hogy elhatárolódik Somos András kijelentésétől, s szankcionálni fogja azt.
Később a műsorvezető a Facebook-oldalán egy bejegyzésben tisztázta, hogy a Kaleta-ügy kapcsán rosszul fogalmazta meg a véleményét. "Tudom, hogy a köznyelv a tiltott pornográf felvételek tartását pedofilbűncselekménynek tartja, és - teljesen feleslegesen - vitatható jogászi véleményként azt állítottam egy kérdésben, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény" - írta a közösségi oldalán, majd hozzátette, elítéli a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételeket, illetve azok tárolását is. Végül elnézést kért mindenkitől:
Mindenkitől elnézést kérek, hogy a szándékomtól és meggyőződésemtől eltérő értelmezésre juthatott a tisztelt néző".
Ezt követően szerda délelőtt Somos András újabb bejelentést tett, ismét Facebookon. A legfrissebb bejegyzéséből kiderült, hogy fájó szívvel hozta meg a döntést, de felfüggeszti a televíziós tevékenységét.
"1995 óta párhozamosan két szakmában próbáltam maximálisat nyújtani. Hálás vagyok a sok ismeretért és tapasztalatért, amelyeket az évek során megszereztem. A kettős terhelés 2018 óta, mikortól önálló ügyvéd is vagyok, mostanra ütött vissza, a reggeli adásban elkövettem egy súlyos hibát, amely egyébként – aki ismer tudja – a gondolataimtól, a számomra oly fontos áldozatvédelemtől, a bántalmazottak iránt érzett ösztönös szolidaritástól teljesen távolra sodort a befogadó szemében. Egész újságírói létem az elesettek védelméről, a bántalmazottak segítéséről szólt"
- fogalmazott, majd köszönetet mondott az ATV csapatának. "A mostani helyzetben nem lehet másképp: a jelenlegi közhangulatban jelenlétemmel nem terhelhetem ezt az ígéretes cégcsoportot, az ATV Groupot" - zárta gondolatait.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.