Hatalmas verekedés tört ki a Határ úti metróállomásnál, a rendőrök 48 órán belül elfogták az elkövetőket.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/rongalas-verekedes-hatar-uti-metroallomas.inbox800x450.jpg)
A rendőrség tájékoztatása szerint 2024. április 23-án délután a Határ úti metróállomás aluljárójánál vitatkozott össze két, egymást ismerő társaság. A veszekedést több dulakodás követte, amelyek során a felek kölcsönösen rúgták, ütötték egymást. Egy nőnek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.
Az egyik társasághoz tartozott egy 16 éves fiú is, aki a verekedést követően a helyszínen olyan erővel rúgott bele az aluljárót a felszínnel összekötő lift fotocellás ajtajába, hogy az megrepedt, így kétmillió forintos kár keletkezett - írja a Blikk.
A kispesti nyomozók az adatgyűjtést követően hamar azonosították az elkövetőket, akiket 2024. április 25-én elfogtak, majd a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságra előállítottak. A verekedés részvevőit, egy 29 éves nőt és egy 27 éves férfit a XIX. kerületi nyomozók garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 16 éves fiúval szemben rongálás bűntette elkövetésének gyanúja miatt indul eljárás.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.