A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburg támadóját, Sallai Rolandot, mégis műteni kell. A sportoló szeptember 3-án a Bayer Leverkusen elleni összecsapáson sérült meg súlyosan.
Ahogy azt már mi is megírtuk, Sallai Roland, aki a válogatottban is focizik a magyar csapat támadójként, súlyosan sérült a Bayer Leverkusen elleni mérkőzésen. Először úgy tűnt nem lesz szükség műtétre, orvosai azonban másként döntöttek.
A 25 éves játékos édesapja kedden nyilatkozta az M1 csatornának, hogy fia éppen műtőben van. A fiatal futballistának a szemgödrében tört el egy csontja. A látásával nincs probléma, de félő, hogy az elmozdult csont úgy marad, emiatt van szükség az operációra.
Az orvosok szerint a felépülés négy hétig tarthat, ezután léphet újra pályára Sallai.
Rolandot a leverkuseni Jonathan Tah rúgta arcon úgy, hogy cipője a szemét is érte. A pályán percekig ápolták majd a közönség vastapsa közepette hordágyon vitték le a pályáról.
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas baleset történt, szörnyethalt a magyar klub két korábbi játékosa Péntek reggel brutális baleset történt Piliscsabán: egy autó frontálisan ütközött egy kamionnal, hárman meghaltak. Később a Tokod SE a hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy két korábbi futballistája, Rónai Árpád és Deres Márk halt meg a tragikus piliscsabai balesetben.
- Gólzápor a Real Madrid meccsén: Carvajal, Rodrygo, Vinícius és Mbappé is betalált A Real Madrid hátrányból fordított és 4-1-ra győzött az Espanyol ellen szombaton késő este a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.
- Aztamindenit: a Liverpool alaposan elgyepálta Kerkez Milos csapatát, de Szoboszlai nem játszhatott végig Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool gond nélkül, már az első félidőben eldöntve a meccs kimenetelét, 3-0-ra legyőzte a válogatott társ, Kerkez Milos csapatát, a Bournemouth-t az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának szombati játéknapján.
- Eldőlt Dárdai Márton jövője, már be is jelentették a nagy hírt A magyar válogatott Dárdai Márton meghosszabbította az eredetileg jövő nyáron lejáró szerződését a német másodosztályban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatánál.