Súlyos sérülést szenvedett Sallai Roland, akinek az arccsontja tört el a Bayen Leverkusen elleni bajnoki találkozó elején.
Sallai Tibor, a játékos édesapja a közmédiának elmondta: vasárnap a délelőtti órákban tudott beszélni fiával, aki pont akkor ment haza a kórházból. Hétfőn vissza kell mennie újabb vizsgálatra, ahol majd eldöntik: szükség van-e műtétre vagy sem.
"Ahogyan azt elmondta nekem, a szeme alatti csontrészéből tört le egy darab. Most viszont még eléggé be van dagadva a szeme alatt, emiatt kell várniuk a végső döntéssel holnapig".
Hozzátette: a körülményekhez képest azért jól van, beszélgetésük alatt volt ereje mosolyogni is. Hangsúlyozta: fia szeretne játszani a Freiburgban már a csütörtöki Európa-liga-meccsen is, a kupasorozat csoportkörének első fordulójában, valamint a hónap végén a válogatottban is ott akar lenni a németek és az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseken.
"Aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a holnap."
A magyar válogatott támadót - aki kezdőként lépett pályára a Bundesliga ötödik fordulójának szombati játéknapján - a leverkuseni Jonathan Tah a negyedik percben úgy rúgta arcon, hogy a cipője Sallai szemét is érte. Tah a szabálytalanságért sárga lapot kapott. A szélsőt ezt követően percekig ápolták, végül a közönség vastapsa és éltetése közepette hordágyon vitték le a pályáról, majd lecserélték, később pedig kórházba szállították kivizsgálásra.
Csapata így nélküle nyert 3-2-re a Bayer Leverkusen otthonában, és sikerével a tabella első helyén várja a következő fordulót a Bundesligában.
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas baleset történt, szörnyethalt a magyar klub két korábbi játékosa Péntek reggel brutális baleset történt Piliscsabán: egy autó frontálisan ütközött egy kamionnal, hárman meghaltak. Később a Tokod SE a hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy két korábbi futballistája, Rónai Árpád és Deres Márk halt meg a tragikus piliscsabai balesetben.
- Gólzápor a Real Madrid meccsén: Carvajal, Rodrygo, Vinícius és Mbappé is betalált A Real Madrid hátrányból fordított és 4-1-ra győzött az Espanyol ellen szombaton késő este a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.
- Aztamindenit: a Liverpool alaposan elgyepálta Kerkez Milos csapatát, de Szoboszlai nem játszhatott végig Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool gond nélkül, már az első félidőben eldöntve a meccs kimenetelét, 3-0-ra legyőzte a válogatott társ, Kerkez Milos csapatát, a Bournemouth-t az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának szombati játéknapján.
- Eldőlt Dárdai Márton jövője, már be is jelentették a nagy hírt A magyar válogatott Dárdai Márton meghosszabbította az eredetileg jövő nyáron lejáró szerződését a német másodosztályban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatánál.