Hirdetés

Mindkét sofőr hibázott? Sallai Nóra ellen akár büntetőeljárás indulhat

Nap Híre portré Nap Híre

Az ügyvéd szerint egyelőre nem tudni, hogy pontosan ki hibázott, de állítása szerint biztos, hogy Sallai Nórának elsőbbséget kellett volna adnia. A BMW viszont - a sajtóinformációk szerint - a megengedettnél jóval gyorsabban ment. Megvan az esély arra is, hogy mindkét sofőr ellen büntetőeljárás indul.

Mint azt a Nap Híre is megírta, súlyos autóbalesetet szenvedett még a múlt héten Sallai Nóra és a kisfia, amikor egy születésnapi ünnepségről tartottak hazafelé Alsónémediben. Azóta sajnos kiderült, hogy a színésznő ötéves gyermeke életét vesztette, Nórát pedig még mindig az intenzív osztályon kezelik, az állapota válságos. Arról is írtunk, hogy a színésznő állapotával kapcsolatban Szegedi László intenzív terápiás főápoló azt mondta: "ilyen súlyos baleset esetén az első hét, majd az ezt követő harminc nap számít kritikus időszaknak."

Mint ismert, jelenleg halált okozó baleset ügyében folyik nyomozás, miótak iderült, hogy a színésznő ötéves kisfia meghalt. Az viszont még nem világos, hogy pontosan ki hibázott azon az estén, és arra is megvan az esély, hogy mindkét sofőr ellen büntetőeljárás indul. A Tények riportjában az egyik felvételen az látszik, hogy Sallai Nóra lassított, mielőtt a főútra kanyarodott volna, és az is látható, hogy a BMW-s hatalmas sebességgel száguldott a kamerás autóval szemben. Azon a szakaszon 50 kilométer per óra a megengedett sebesség, és a TV2 úgy tudja, hogy a BMW ennek több mint a duplájával ment - szemlézte az Index.

Borbély Zoltán ügyvéd a balesettel kapcsolatban úgy fogalmazott: "Sötétben, rosszabb látási viszonyok között hogyha ez a sebességtúllépés mondjuk 100 százalékos, tehát mondjuk 100 körüli sebességgel jött az autó, akkor szinte biztos, hogy megtévesztő sebességről beszélhetünk."

Ugyanakkor az RTL Híradó által megkérdezett ügyvéd szerint még nem tudni, hogy pontosan ki hibázott. Mint mondta, Sallai Nórának elsőbbséget kellett volna adnia, a BMW viszont a megengedettnél jóval gyorsabban ment. Kozma Tamás ügyvéd szerint többféle forgatókönyv lehetséges: ha például a sebességtúllépés valóban duplája volt a megengedettnek, akkor a felelősség átfordulhat a BMW vezetőjére, adott esetben viszont előfordulhat az is, hogy büntetőjogi szempontból mindkét járművezető tehet a balesetről, és akár mindkettejük ellen indulhat büntetőeljárás. 

Kozma megjegyezte, hogy a közúti baleset gondatlan okozása egy úgynevezett eredménybűncselekmény, tehát minél súlyosabb az eredmény, annál súlyosabb a szankció is. A rendőrség jelenleg szakértők segítségével vizsgálja, hogy pontosan mi történt. 

Mint ismert, a BMW-t egy 21 éves férfi vezette, utasa pedig egy 18 éves ismerőse volt. Ha kiderül, hogy a fiatal férfi száguldozott, akkor akár évekre is börtönbe kerülhet. Ez egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett vétség, mert itt gondatlan cselekményről van szó. A járművezetéstől eltiltás mértéke egy hónaptól 10 évig terjedhet – magyarázta Borbély Zoltán. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés