A kis Lujzi már próbálgatja a hangját, most pedig egy újabb cuki fotó készült róla, ahogy éppen egy hegedűvel ismerkedik.
Amióta megszülettek a hármas ikrei, Rúzsa Magdi időről időre kedves fotókat oszt meg a kicsikről a közösségi oldalán. Persze vannak nehéz időszakok is: az énekesnő nemrég arról vallott, hogy három pici gyerek gondozása sokszor kőkemény feladat, ráadásul nem csak anyaként kell helytállnia, hiszen mostanra a színpadra is visszatért.
Az ikrek hihetetlenül aranyosak, Magdi nemrég beszélt arról is, hogy rengeteg zenét hallgatnak, kislánya, Lujzika pedig már próbálgatja is a hangját.
Most az énekesnő egy igazán cuki fotót posztolt az Instagram-oldalán a kislányáról. A csinos tüllszoknyába öltöztetett Lujzi kíváncsian nyúl egy hegedű felé az édesanyja által megosztott felvételen - szúrta ki a Blikk.
Kapcsolódó cikkek
- Tóth Vera kicsit sem fogta vissza magát, elmondta a véleményét Krausz Gáborról Krausz Gábor és Tóth Gabi másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elválnak útjaik.
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.
- Meglepő lépésre szánta el magát III. Károly, ez mindent megváltoztat Elkötelezett III. Károly király, kész mindent megtenni, hogy helyreálljon a családi béke.
- Rendkívüli hír érkezett: 27 év után letartóztatták Tupac gyilkosát A fiatal rappert még 1996-ban gyilkolták meg.