Az énekesnőt és párját kihívások elé ákkította a hármas ikrek érkezése.
Rúzsa Magdi időről időre oszt meg aranyosabbnál aranyosabb fotókat a hármas ikrekről, akik már másfél évesek. Az énekesnő most őszintén beszélt arról is, hogy a három pici gyerek gondozása sokszor kőkemény feladat, ráadásul nem csak anyaként kell helytállnia, hiszen mostanra a színpadra is visszatért. Az énekesnő most a Story magazinnak adott interjút.
"Rengeteg zenét hallgatunk, reggelente általában komolyzenét, kórusműveket. Lujzika már próbálgatja a hangját, ő már énekel. Zalán figyel a legjobban a zenére, ő az, akiről úgy látom, hogy a lelkét leginkább megérinti és a gondolatait leginkább foglalkoztatja. Kevének pedig kiváló a ritmusérzéke, és ha meghall egy dallamot, ő rögtön táncolni kezd"
- mesélte Magdi.
Arra is kitért, hogy sokkal nagyobb feladatnak bizonyult három gyermek nevelése, mint azt férjével gondolták, ami kihívások elé állította a kapcsolatukat, de sikerült átlendülniük rajta.
"Nem titkolom, hogy akadtak nehézségeink, mert álszentség lenne állítani, hogy mindez könnyen ment, hiszen egyszerre három kicsivel újraalakítani az életünket, az finoman szólva sem volt kis kihívás. Három gyerek nevelése komoly munkát jelent, és természetes, hogy voltak közöttünk súrlódások, de jól vettük ezeket az akadályokat, és így a kihívások csak megerősítették a házasságomat"
– fogalmazott.
Kapcsolódó cikkek
- Öt világsztár, akik megismerték a hosszú élet titkát A világ számtalan ikonikus sztárt ismert meg az évek során, akik a színpadon, a filmvásznon és a televízióban alkottak maradandót. Akad néhány köztük, akik megismerhették a hosszú élet titkát. Íme öt olyan világsztár, akik 90, sőt 100 éves koruk körül is velünk voltak és szórakoztatták és inspirálták közönségüket.
- Nagyon, nagyon szereti saját magát az RTL műsorvezetője Szabados Ági beszéde nagyon kiverte a biztosítékot.
- Tóth Vera kicsit sem fogta vissza magát, elmondta a véleményét Krausz Gáborról Krausz Gábor és Tóth Gabi másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elválnak útjaik.
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.