Rod Stewart Budapesten, az MVM Dome-ban tartott szombat este koncertet. A legendás énekes a legnagyobb slágerét Ukrajnának és Volodimir Zelenszkijnek elnöknek ajánlotta, a dal végén pedig Zelenszkij volt a zárókép, amit a magyar közönség nagy része pfujolással és fütyüléssel fogadott.
Stewart kék és sárgába öltözött, a dal közben pedig ukrán katonák, elpusztított ukrajnai városok képét mutatta a kivetítőn. A szám végén a zárókép Zelenszkij volt, amit a magyar közönség nagy része pfujolással és kifütyüléssel fogadott - számol be a Telex. A portál tudósítója szerint ezután mintha mi sem történt volna, a következő számot már lelkes ovációval fogadta a közönség.
A lap felidézte azt is, hogy június 14-én már lezajlott egy hasonló eset Rod Stewart lipcsei koncertjén, amikor Zelenszkij képét kivetítették a mögötte lévő nagy képernyőre. A lipcsei fellépése után az énekes azt mondta: „Támogatom Zelenszkijt, az ukrán népet, és ezután is támogatni fogom. Putyint meg kell állítani.”
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Rod Stewart többször is nyíltan bírálta Vlagyimir Putyint az ukrajnai háború kezdete óta. A június 14-ei koncertjén szintén hasonló eset történt, ugyanis a lipcsei fellépésén is pfujolással, kiabálással és füttyel reagált a közönség Zelenszkij fotójára.
"Támogattam az ukrán népet az egész háború alatt. (...) Attól kezdve, hogy megszerveztem, hogy a családom tagjai ellátmányt vigyenek az országba, egészen odáig, hogy házat béreltem az Egyesült Királyságban egy ukrán családnak… Szóval igen, támogatom Zelenszkijt és az ukrán népet, és ezután is így fogok tenni” – mondta a lipcsei koncert után Stewart, hozzátéve, hogy Putyint meg kell állítani.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Nagy lehet a baj, ismét egy kórházból jelentkezett be Vajna Timi Andy Vajna özvegye hosszú évek óta küzd azért, hogy végre édesanya lehessen.
- Maggie Smith-t gyászolják a Harry Potter-rajongók: a legendás filmek rengeteg szereplője nincs már köztünk A Harry Potter-filmek ikonikus szereplői örökre beírták magukat a filmtörténelembe, és mindannyiunk szívébe. Sajnos azonban az évek során több színésztől is el kellett búcsúznunk, akik életre keltették a Harry Potter-univerzum karaktereit. A rajongók most Maggie Smith-től búcsúznak, aki Minerva McGalagony professzorként vált legendává. Halála szomorú apropóján megemlékezünk azokról a színészekről, akik a Harry Potter-filmek elkészülte óta elhunytak.
- Megható sorokkal búcsúzott Maggie Smith-től a Harry Potter-filmek sztárja Daniel Radcliffe, a Harry Potter-filmsorozat által hírnevet szerzett brit színész megható sorokkal búcsúzott el a pénteken elhunyt Maggie Smith-től, aki a filmsorozatban Minerva McGalagony professzort alakította.
- Undorító részletek kerültek napvilágra Sean "Diddy" Combs bűnügyéről Sean "Diddy" Combs tanúskodni akar a szexkereskedelem és zsarolás vádjával indított büntetőperében, az ügyvédje közlése szerint.