A szlovák miniszterelnök édesanyja már nyolc évvel ezelőtt úgy érezte, hogy a fiára szomorú sors várhat.
Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, Robert Fico ellen szerdán követtek el merényletet Nyitrabányán (Handlova), a kihelyezett kormányülést követően. Beszámoltunk arról is, hogy a szlovák miniszterelnök már egy hónappal ezelőtt megjövendölte, hogy hamarosan eljön az a pillanat, amikor erőszakba fordulnak a dolgok északi szomszédunknál. Akkor a párt képviselőjét, Erik Kaliňákot fenyegette meg egy ismeretlen személy a nyílt utcán.
Úgy néz ki, hogy nem csak a szlovák kormányfő érezte úgy, hogy baj van, hanem az édesanyja is. Ráadásul a politikus anyja már 8 évvel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy veszélyben lehet a fia élete.
Fico édesanyja 2016-ban arra kérte a fiát, hogy hagyjon fel a politizálással és inkább térjen vissza az eredeti szakmájához, azaz a jogtudományhoz. A nő nagyon féltette Fico egészségügyi állapotát, ráadásul az apja szívinfarktusban hunyt el, és Ficónak is volt már a hírek szerint gondja a szívével. Emiatt talán nem is meglepő, hogy az asszony többször is arra kérte a fiát, hogy figyeljen az egészségére és ne tegye ki magát nagyfokú stressznek.
- nyilatkozta korábban Fico anyja, amit a Life idézett.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.