Ráadásul pont ezzel viccelődött Jimmy Kimmel, de a színész úgy tűnik, vette a poént.
Az idei Oscar-gálán nyerte el első akadémiai szobrocskáját Robert Downey Jr., aki köszönőbeszédében utalt életének korábbi nehézségeire, és arra, hogy többek közt feleségének és ügyvédjének köszönheti, hogy most ott tart, ahol. Az est házigazdája, Jimmy Kimmel sem ment el szó nélkül Downey egykori szenvedélybetegsége mellett.
Azzal viccelődött, hogy ez most a színész hosszú és sikeres karrierjének legmagasabb pontja – majd hozzátette, talán inkább az egyik legmagasabb. Az angol high szó ugye akkor is használatos, ha valaki a drogoktól szállt el, Kimmel egyértelműen ezt a témát piszkálta meg, aztán még kicsit fokozta is - írja az InStyle Men.
Downey a helyszínen látszólag jól reagált a poénra, de Kimmelt nagyon sok kritika érte az ízléstelennek tartott vicce miatt. A friss Oscar-díjas színész azóta nem szólalt meg ezzel kapcsolatban, de az Esquire magazin egyik újságírója rákérdezett. Mire a Vasember-filmek sztárja úgy felelt:
„Nem érdekel. Szeretem Jimmy Kimmelt, ő egy nemzeti kincs.”
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.