Hirdetés

Nem lehetett megmenteni a brit szupersztár rajongójának életét, belehalt a súlyos sérüléseibe

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, a múlt héten súlyos fejsérülésekkel szállítottak kórházba egy a 70-es éveiben járó nőt, miután balesetet szenvedett Robbie Williams Sydney-i koncertjén az Allianz Stadionban. 

Mint megírtuk, a nő a felső lelátón volt, amikor megpróbált átmászni több ülésen is, csakhogy egy rossz mozdulat következtében lezuhant. Az asszonyt mentővel szállították kórházba, ahol kritikus állapota miatt mesterséges kómában tartották. 

A BBC most arról számolt be, hogy információik szerint a nő a koncert alatt mintegy hat üléssoron esett keresztül, ami miatt súlyos sérüléseket szenvedett. Az ausztrál egészségügyi hatóságok megerősítették, hogy a nő kedden reggel meghalt. A brit énekes nem kommentálta az esetet, amely ausztrál XXV turnéjának első estéjén történt.

Az esettel kapcsolatban a stadion szóvivője is megtörte a csendet, és elmondta, hogy a baleset a koncert után történt, amikor a rajongók ezrei már kifelé tartottak.

"A nő ahelyett, hogy a lépcsőket használta volna, megpróbált átlépni az üléssorokon. Rosszul lépett és elesett"

- emelte ki a szóvivő, majd hozzátette, hogy borzalmasan szomorúnak találják az esetet, és együttéreznek a nő családtagjaival ezekben a nehéz időkben.

A november 16-i előadáson mintegy 40 ezer rajongó vett részt. A brit popsztár - akiről egy nemrég megjelent négyrészes Netflix-dokumentumfilm is készült - legközelebb szerdán lép fel Melbourne-ben.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés
Hirdetés