Rendkívüli: Robbanás rázta meg Budapestet, nagy erőkkel vonultak a helyszínre a tűzoltók
Az elsődleges beszámolók szerint gázrobbanás történhetett.
Kisebb robbanásra lettek figyelmesek hétfő délelőtt a józsefvárosiak. A helyiek beszámolója szerint a robbanás a Bérkocsis utca egyik emeletes házában történt. A Telex munkatársa a helyszínen van, úgy tudja, gázrobbanás történhetett.
A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, a mentők és a rendőrök is. Az épület áll, azonban több ablaka is kitört. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint a födém beszakadt, a falak megrogytak, tűz azonban nem keletkezett. Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, és kiérkezett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.
A katasztrófavédők közleményükben kiemelték azt is, hogy a hétlakásos épületet öt fő hagyta el, egy főt a tűzoltók a romok alól emeltek ki. A helyszínen vannak az áram- és gázszolgáltató szakemberei, akik a háztömböt a hálózatokról lezárták.
Pikó András, a kerület polgármestere a lapnak megerősítette, hogy gázrobbanás történt és megígérte a házban élőknek, hogy átmeneti szálláson helyezik el őket. Hozzátette, ez egy bontás alatt álló önkormányzati ház, többeket már kiköltöztettek. Beszámolója szerint egy egyedül élő, középkorú férfi lakásában volt a robbanás és ő rekedhetett a romok alá.
Kapcsolódó cikkek
- Orbán Viktor: baloldali aktivista kísérelte meg meggyilkolni Ficót Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, Robert Fico ellen szerdán követtek el merényletet Nyitrabányán (Handlova), a kihelyezett kormányülést követően. Beszámoltunk arról is, hogy a szlovák miniszterelnök már egy hónappal ezelőtt megjövendölte, hogy hamarosan eljön az a pillanat, amikor erőszakba fordulnak a dolgok északi szomszédunknál. Akkor a párt képviselőjét, Erik Kaliňákot fenyegette meg egy ismeretlen személy a nyílt utcán.
- Mi történhetett? Hatalmas tűz pusztít Vértesszőlősnél A naphire.hu olvasója által rögzített felvételen látni, ahogy a vasútállomás közelében óriási lángokkal ég a nádas és a szántóföld.
- Most jött a hír, semmi jót nem tartogat számunkra a pünkösdi időjárás Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén: pénteken jelentős mennyiségű esőre és zivatarokra van kilátás, majd szombattól gomolyfelhős-napos idő várható, Pünkösdhétfőn azonban ismét többfelé alakulhat ki zápor, felhőszakadással kísért zivatar. A hőmérséklet csúcsértéke a hétvégén 24 Celsius-fok körül várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
- Döbbenetes dolog történik Orbán Viktor szülőfalujában, értetlenül állunk Csak a Fideszre lehet szavazni Orbán Viktor gyermekkorának egyik legfontosabb helyszínén.