Leállította a műsor felvételét Risztov Évi, ami ezután történt, Bochkor Gábort is meghatotta - Videó
Nem sokáig érezhette magát nyeregben az ATV #Bochkor műsorvezetője, az olimpiai bajnoknak saját elképzelése volt a műsor menetére.
“Egy pillanat” - szakította félbe Bochkor Gábor mondandóját a Naphire.hu információi szerint az egyik vendége a #Bochkor felvételén, nem sokkal azok után, hogy a műsorvezető felkonferálta, kik fogadták el a meghívását a héten.
Risztov Éva a következő pillanatban már fel is ugrott a helyéről, majd eltűnt a kanapéja mögött, és egy monológba kezdett.
“Én készültem egy különlegességgel.
Mert hogy bár ez felvétel, de most ugye vasárnap van és 20 óra 27 perc…” - így az olimpiai bajnok, aki egy tortával a kezében bukkant fel ismét.
“Ez egy különleges nap, én készültem. Mert bár nem élünk együtt és nem voltam ott azon a pillanaton…, de…” - folytatta volna a köszöntést Évi, de ekkor már a stúdióban kitört ováció bele is fojtotta a szót.
![Risztov Éva megajándékozta Bochkor Gábort](https://storage.googleapis.com/naphire/bochkor-risztov.inbox800x450.jpg)
Pásztor Anna, Sváby András, Kovács Kokó István és a nézők együtt, hangosan kezdett el énekelni a Boldog születésnapot című dalt, ami látszólag felkészületlenül érte az ünnepeltet. A rádiós-tévés fenegyerek meghatottan követte az eseményeket és szembesült azzal, mennyien szeretik.
“Ez az én egyik autóm. És ott van az Évi, meg Marcipán”
- nézett a tortájára Bocsi, majd miután véget ért az énekszó, az is kiderült, miért ezzel a képpel díszítette az édességet az úszófenomén.
“Azért készítettem ezt a tortát, mert az autót szereted és hogyha mi véletlenül együtt élnénk, így néznének ki a hétvégéid” - tette hozzá Risztov, a stúdió pedig őrjöngött a nevetéstől. “Köszönöm” - ismételgette Bochkor, majd csattanósan replikázott.
“Oh, csak tudnám egyszer viszonozni időben…”
S hogy mit gondolnak a szülinapos vendégei Lagzi Lajcsi börtönbüntetéséről, vagy Tóth Andi visszavonulásáról? Vasárnap este 20:50-kor az ATV #Bochkor című műsorból ez is kiderül a Heti Napló Sváby Andrással után.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.