Rihanna megelőzte Katy Perry-t, így 108,2 millió követővel ő lett a legnépszerűbb nő a Twitteren.
Azonban az összesített listán a barbadosi énekesnő csak a negyedik helyet foglalja el, ugyanis három férfi megelőzi: Elon Musk, Barack Obama és Justin Bieber. Az első helyen éppen a platform új tulajdonosa áll, őt az Egyesült Államok volt elnöke követi, majd a harmadik helyet a kanadai énekes foglalta el.
Rihanna az elmúlt 15 év egyik legsikeresebb, legismertebb énekesnője. Évek óta visszavonult a pályától, és inkább a családi életére koncentrált, hiszen megszületett az első gyereke a rapper A$AP Rockytól, és jön a második is – ezt a Super Bowl félidei show-jában mutatta meg a nyilvánosságnak - írja a Telex.
Ugyanakkor még így is kevesebb követője van Rihannának, mint Selena Gomeznek az Instagramon, akit jelenleg több mint 400 millióan követnek a platformon, ezzel ő lett a legtöbb követővel rendelkező nő.
Kapcsolódó cikkek
- Lemondta turnéját a világhírű zenekar, miután az énekes megverte a gitárost „A zenekar meghozta azt a nehéz döntést, hogy egy kis szünetet kell tartanunk csapatként” - áll a közleményben.
- Undorító dologgal próbálkozott Shakira egy rajongója, az énekesnő azonban nem hagyta magát Shakira épp egy szórakozóhelyen lazított hétvégén, amikor tánc közben valaki be akart videózni a szoknyája alá. Az esetről videófelvétel is készült.
- Hiába várták a rajongók, Király Viktor nem jelent meg a koncerten Az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani a fellépését Király Viktor, ugyanis lebetegedett.
- Gyászol a világ: tragikus hirtelenséggel elhunyt Michael Jackson testvére 70 éves korában elhunyt a néhai Michael Jackson testvére, Tito Jackson.