Ez az írónő megnyerte az egyik legrangosabb díjat, majd kiderült: a ChatGPT segítségével írta meg a könyvét
Miután Rie Kudan japán írónő megnyerte a szigetország egyik legrangosabb irodalmi díját, elismerte, hogy a ChatGPT segítségével írta meg a könyvét.
- fogalmazot t a 33 éves írónő, aki szerdán kapta meg az Akutagawa-díjat. Az írónő a díj átvétele után egy sajtótájékoztatón bevallotta, hogy az új könyvének - amit a díjátadó bizottsága hibátlannak minősített - mintegy 5 százalékát szóról szóra mesterséges intelligenciával generálta.
A regény középpontjában egy építész áll, akinek a feladata, hogy Tokióban egy kényelmes, emeletes börtönt építsen, ahol a bűnözőket rehabilitálják - írja a CNN. Kudan elmondta, hogy a saját életében a ChatGPT-vel konzultált olyan problémákról, amelyekről úgy érezte, nem mondhatja el azokat senkinek. "Amikor az AI nem azt mondta, amit vártam, akkor néha a főszerelő soraiban a saját érzéseimet tükröztem" - tette hozzá.
A lap kiemelte, a szerző nem az első művész, aki vitát vált ki a mesterséges intelligencia alkalmazásával. Az elmúlt időszakban egyébként több kreatív dolgozó is felszólalt a mesterséges intelligencia használata ellen, a hollywoodi írók többek között emiatt is sztrájkoltak tavaly több hónapon keresztül, mert attól féltek, majd az alkalmazással váltják ki a munkájukat a filmstúdiók.
Tavaly Boris Eldagsen berlini fotós azzal került be a hírekbe, hogy visszaadta a Sony World Photography Awards-on kapott díját, miután kiderült, hogy a nyertes pályaművét a kreatív fotó kategóriában mesterséges intelligencia segítségével készítette.
Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, tavaly ősszel olyan szerzők, mint George R.R. Martin, Jodi Picoult és John Grisham csoportos keresetet nyújtottak be a ChatGPT mögött álló OpenAI ellen, mondván, hogy a szerzői jogvédett műveiket használták fel a program fejlesztéséhez. Emellett több mint 10 ezer szerző - köztük köztük James Patterson, Roxane Gay és Margaret Atwood - aláírt egy nyílt levelet, amelyben arra szólították fel a mesterséges intelligencia iparág vezetőit, hogy kérjék a szerzők beleegyezését, ha a műveiket nagyméretű nyelvi modellek képzéséhez használják fel és amennyiben így tesznek, akkor méltányos kártérítést fizessenek nekik.
Keiichiro Hirano író és a díjbizottság tagja az X-en (korábban Twitter) közölte, hogy a bizottság nem látja problémásnak, hogy Kudan a mesterséges intelligenciát használta a mű megírásához.
A közösségi médiában néhányan érdeklődésüket fejezték ki Kudan kreatív AI-használata iránt, és azt mondták, hogy mostantól jobban érdekli őket a munkája, mások "tiszteletlenségnek" nevezték más szerzőkkel szemben, akik a technológia segítsége nélkül írtak könyveket.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.