Hirdetés

“Lesújt minket ez a tragédia” - megszólalt a váratlanul elhunyt Ribáry Kamilló lánya

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Valósággal felrobbantak a híroldalak vasárnap, amikor kiderült, hogy 65 éves korában váratlanul elhunyt Ribáry Kamilló. A lánya most először, a Naphire.hu-nak szólalt meg.

Énekesek, közéleti személyiségek, sportegyesületek szomorú bejegyzései lepték el vasárnap délelőtt a közösségi oldalakat. Döbbenten és összetörten osztották meg a hírt: elhunyt Ribáry Kamilló, aki a 90-es évek óta a budapesti éjszaka egyik legismertebb szereplője volt. Tíz évvel ezelőtt ugyanakkor a Borsnak adott interjúban határozottan kijelentette, akármiket is pletykálnak róla hosszú évek óta, büntetlen előéletű. Mindezt egyébként néhány hónappal azok után, hogy a rendőrség közölte: egy 2009 óta működtetett bordélyhálózatot számoltak fel, amelynek köze lehetett a férfihoz.

A Naphire.hu most úgy a családtól úgy értesült: minden vádpontot ejtettek ellene, büntetlen maradt. Azóta is csendben élte az életét, halála pedig sokakat megrendített.

A Naphire.hu a családjától szerette volna megtudni, mi okozhatta a halálát, s hogy mi minden történt vele az elmúlt években, ám néhány nap gondolkodás után végül a lánya csak egy rövid nyilatkozatot adott.

Kamilló és lánya, Kármella
Kamilló és lánya, Kármella

“Pletykák mindig voltak, ami az édesapámat illeti és biztosan lesznek is még. Ami azonban fontosabb és amit csak mi, az anyukám, én és azok tudhatnak, akik valóban ismerték őt, hogy egy kivételes, nagyon jó ember volt. Nem véletlenül zaklatta fel a halála sem a fél várost” 

- mondta a Naphire.hu-nak Kármella, aki apja egészségi állapotáról is beszélt.

“Valóban volt egy hosszantartó betegsége, de őt abból már tünetmentesen kigyógyították. Ennek azonban maradtak hatásai a szervezetében: nyilván nem ugyanolyan erőben volt, nem ugyanúgy tudta folytatni az életét, mint egy teljesen egészséges ember” 

- fogalmazott.

A szerettei azonban nem aggódtak érte, hiszen nagyon sokat tett önmagáért, és szakemberek is rendszeresen látták. “A legjobb orvosok vették körül, negyedévente alaposan megvizsgálták, hogy fenntartsák ezt az állapotot. Apu rendszeresen edzett, 16 éve nem ivott alkoholt, életében sosem dohányzott. Ez a tragédia azért sújt le minket, mert váratlanul jött. A semmiből. Erős volt, tele tervekkel, a nyaralásunkról beszéltünk egy ideje” - mondta a lány a Naphire.hu-nak megtörten. 

Kármella szerint így azok a hírek, hogy apja betegeskedett, egyszerűen nem igazak. “Az elmúlt 10 évben csak azon volt, hogy az egészségét mindenáron javítsa és ameddig lehet, éljen. Élni akart” - mondta az elhunyt férfi lánya a Naphire.hu-nak. Kérdésünkre pedig azt is hozzátette: Ribáry Kamilló temetése július 11-én, kedden 14 óra 30 perctől lesz a Kozma utcai temetőben.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés