Riasztás: ránk szakad az ég, jégesővel, felhőszakadással és brutális széllel jön a vihar
Nem csillapodik az időjárás, szerdán ismét ránk szakad az ég. A meteorológusok a zivatar miatt riasztást adtak ki az ország több pontjára, emellett figyelmeztetés van érvényben felhőszakadás és viharos szél miatt is.
Szerdán többnyire felhős időre számíthatunk, inkább csak rövidebb időre süthet ki a nap. Többfelé számíthatunk időszakos esőre, záporesőre, zivatarra, amelyet akár felhőszakadás is kísérhet - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon, majd késő délutántól már északkeleten is erős lesz, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet az Északnyugat-Dunántúlon csupán 11, 15, másutt általában 18 és 23 fok között alakul. Késő estére 10 és 16 fok közé hűl le a levegő.
Kiadták a riasztást
Hivatkozás másolása
A veszélyjelzésben azt írják, hajnalban kelet felől sodródhatnak be intenzívebb záporok mellett zivataros gócok.

A kísérőjelenség főleg intenzív csapadék formájában várható, akár 20-30 mm csapadék jöhet, lokálisan azonban ennél több is lezúdulhat. Emellett jéegeső és viharos szél is lehet. Szerdán főként a keleti térségben és a középső országrészben várhatók nagyobb számban zivatarok, amelyek akár villámárvizeket is okozhatnak.

Figyelmeztetést adtak ki a szél miatt is, ami a hajnali óráktól egyre nagyobb területen megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár 60-80 km/h-s viharos lökések is lehetnek.

Kapcsolódó cikkek
- Nagy bejelentést tett Szijjártó Péter, ez minden magyart érinteni fog Biztonságban van Magyarország gázellátása.
- Hősies életmentés Dunaharasztiban, egy másfél éves kislány menekült meg a hőgutától A kislány édesanyja nem tudta kinyitni az autó ajtaját, így a rendőrök segítségét kérte.
- Teljesen megváltozik a közlekedés a fővárosban, erre figyeljen! Pályakarbantartást fognak végezni egyes fővárosi vonalakon.
- Döbbenetes, mit művelt ma a forint Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.