Hirdetés

Ez fájni fog - rendkívüli döntést hozott a kormány a rezsiválság miatt

Barsi Zoltán portré Barsi Zoltán

Kénytelen lépni a magyar kormány

Hivatkozás másolása

Nincs megállás, egyre több helyen van bezárás az energiaválság és a rezsiválság miatt, arra hivatkozva, hogy elszállt a gáz ára. A magyar kormány döntése alapján változik az okmányirodák és a kormányablakok nyitvatartási ideje.

Az Orbán Viktor vezette kormány irányítása alá tartozó Miniszterelnökség tájékoztatása szerint több kisebb okmányiroda és kormányablak bezár a rezsiválság miatt. 

Megijedni azonban csak mérsékelten kell, hiszen ettől függetlenül minden járásban és fővárosi kerületben legalább egy kormányablak nyitva lesz. Érdemes időben átgondolni, kinek mikor kell okmányirodába menni, intézni a személyi igazolványt, útlevelet és egyéb dokumentumokat, hiszen megnövekedhet a várakozási és az ügyintézési idő is - írja a promotions.hu.

A lap egyébként úgy tudja, hogy a Hollán Ernő utcai kormányablak már be is zárt a fűtési szezonra hivatkozva, de egyre több városi és megyei lap számol be hasonló esetekről.

A hivatalos tájékoztatás szerint a 

bezárás tervezett ideje november 2. és március 17. között történik majd.

Legutóbb a Naphire.hu arról írt, hogy Debrecen egyik ismert hotele is a bezárás mellett döntött, mert elszabadult a gáz ára. A Lycium Hotelnél azt mondták az ATV Híradójának, hogy a szállodában november 15-től már nem fogadnak senkit. A szomorú döntést azért kellett meghoznia a debreceni önkormányzat cégének tulajdonában lévő hotelnek, mert olyan magasba szöktek az energiaszámlái, amit már képtelenség kitermelni.

Van azonban olyan magyar település, ahol csak hírből ismerik a rezsiválságot. Pitvaroson nem tört ki hatalmas pánik, ugyanis az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően alig érinti az ott élőket mindez. 

"Tulajdonképpen nem lesz gázszámlánk" – idézte Radó Tibor polgármestert az ATV. A Csongrád-Csanád megyei községben hőszivattyút, napkollektort, napelemet, biomasszakazánt alkalmaznak, amihez a tüzelőt is saját maguk állítják elő hulladékfából. A településnek az áramra sem kell sokat költeni, ugyanis az elmúlt években mindenhova napelemek kerültek.

De ha már szóba került a gáz ára, a Naphire.hu is megírta, hogy meredeken zuhan és jelenleg már a júniusi szinten van az energiahordozó. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés