Hirdetés

Itt a rezsiválság újabb áldozata: lakat kerül a hotel ajtajára

Garai Kitti portré Garai Kitti

Újabb áldozata van az energiaválságnak Magyarországon: ezúttal a debreceni Lycium Hotel zárja be kapuit a vendégek előtt. A szállodában november 15-től már nem fogadnak senkit. A szomorú döntést azért kellett meghoznia a debreceni önkormányzat cégének tulajdonában lévő hotelnek, mert olyan magasba szöktek az energiaszámlái, amit már képtelenség kitermelni - derül ki az ATV Híradó riportjából.

A Debreceni Vagyonközelő Zrt. úgy döntött, hogy a bezárás ideje alatt előre hozzák a szálloda tervezett megújítási programját. Kocsis Virág vezérigazgató elmondta, eleve terveztek egy műszaki és belső felújítást. Azzal, hogy a munkálatok előre hozzák, megtakarítanak több mint 100 millió forintot, amit a távhő megemelkedése jelente a hotel számára. Hozzátette, a dolgozóknak nem kell aggódniuk, mert Debrecen polgármestere a legutóbbi közgyűlésen azt mondta, hogy a rezsiemelkedés okozta válság miatt senki sem kerülhet majd utcára.

"Szeretnénk megőrizni a munkatársainkat és az ő létbiztonságaikat is , úgyhogy elbocsájtások nem lesznek Debrecenben" - mondta Papp László városvezető. 

Fazekas Lajos, az Aquaticum Debrecen Kft. ügyvezetője szerint a határozatlan idejű szerződéssel rendelkező munkatársakat megtartják, csak ezentúl másik szálloda lesz a munkahelyük, amelyet szintén a város üzemeltet. Kiemelte, hogy az alkalmazottak egy részének határozott idejű szerződése volt, ezeket azonban nem tudják meghosszabbítani.

A 15 éves Lycium Hotelben a felújítás után megújuló forrásból, zöld energiával oldják majd meg a fűtést, ami a jövőben nagy mértékben csökkentheti a létesítmény energiaköltségeit. A tervek szerint a szálloda 2024-ben fogadhat újból vendégeket. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés