A színművész éppen egy vadászaton volt, amikor érezte, valami baj van. Úgy gondolja, jobb lett volna, ha már korábban szólnak neki, hogy nem fest jól.
Korábban a Naphire.hu is beszámolt róla, hogy a prosztatarák egy agresszív formája támadta meg Reviczky Gábor szervezetét. Bár a színészt megműtötték, áttétek alakultak ki nála.
A 74 éves művész most a Nők Lapjában mesélt a betegségről, mint fogalmazott, jobb lett volna, ha valaki már előbb elmondta volna neki, hogy nem fest jól.
"Aki a képembe mondja, hogy hát, te Revi, bizony rosszul nézel ki. Hogy a lélek is hálni jár beléd. Olyan, akivel Őszintén meg tudtam volna beszélni a valós egészségi állapotomat, vagy az ebből adódó kilátásaimat! Tudod, milyen rossz folyton mellébeszélni, hazudozni? Rákos voltam, vagyok, nem elmebeteg"
– mondta a lapnak.
Reviczky felidézte, éppen egy vadászaton volt, amikor rájött, valami nem stimmel nála. Ott váratlanul rosszul lett, majd a diagnózis során az is kiderült, hogy ez egyik daganat már tíz éve a testében lehet.
A kemoterápiáról korábban úgy nyilatkozott, hogy a körülményekhez képest jól viseli a mellékhatásokat, de azt már észrevette, hogy kopni kezdett az arcszőrzete. Most hozzátette: ez egy förtelmes dolog.
Kapcsolódó cikkek
- Tóth Vera kicsit sem fogta vissza magát, elmondta a véleményét Krausz Gáborról Krausz Gábor és Tóth Gabi másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elválnak útjaik.
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.
- Meglepő lépésre szánta el magát III. Károly, ez mindent megváltoztat Elkötelezett III. Károly király, kész mindent megtenni, hogy helyreálljon a családi béke.
- Rendkívüli hír érkezett: 27 év után letartóztatták Tupac gyilkosát A fiatal rappert még 1996-ban gyilkolták meg.