Négy hónapig küzdöttek, hogy eljussanak Ausztráliába, végül pedig nem volt mit tenni, fel kellett adniuk az elveiket.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/repulo-ellenes-csalad.inbox800x600.jpg)
A történet még nyáron kezdődött, erről mi is beszámoltunk: Shannon Coggins, Theo Simon és lányuk, a 19 éves Rosa meghívást kaptak egy Ausztráliában élő rokonuk esküvőjére. Volt azonban egy bökkenő: a brit család azt remélte, hogy a 16 ezer kilométeres út során teljesen elkerülhetik, hogy repülőgépre kelljen szállniuk - számol be a BBC.
Augusztus 16-án indultak el somerseti otthonukból a december 28-i sydney-i eseményre. A család még 2002-ben döntött úgy, hogy "az éghajlatra gyakorolt negatív hatása miatt" nem használja tovább a légi közlekedést. Délkelet-Ázsiában azonban nem volt más választásuk, kénytelenek voltak kompromisszumot kötni, és végül bevállalni egy rövid repülőutat.
A család blogján Rosa azt írta: "tényleg nehéz volt repülőre szállni a repülés nélkül megtett út után."
Hozzátette azonban, hogy reméli, megmutatta az embereknek, mennyi mindent el lehet érni repülés nélkül, ami csak "elvonja a figyelmet arról, hogy milyen csodálatos dolog, ha az ember átutazhatja a fél világot, és láthatja, milyen hihetetlen, sokszínű és végtelenül érdekes bolygón élünk".
Kazahsztánon, Kínán, Laoszon, Thaiföldön és Indonézián keresztül többféle közlekedési módot használva utaztak, mielőtt Kelet-Timor fővárosából, Diliből repülővel átrepültek a Timori-tengeren az ausztráliai Darwinba.
A szülők feladták a munkájukat, hogy a lányukkal együtt tehessék meg ezt az utat, ami elmondásuk szerint "monumentális mennyiségű" tervezést igényelt. Elmondták, hogy minden nyelven megtanulták, hogyan kell köszönni és bocsánatot kérni, és hozzátették, hogy az emberek mindig készségesen álltak rendelkezésükre, bármilyen országban is voltak.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.