Nem nyugszik bele a történtekbe a nő, akit melltartó nélkül nem akartak felengedni a repülőgépre
Azt követeli egy utas, hogy személyesen találkozhasson a Delta Airlines vezetőjével, miután úgy érzi, megalázták korábbi utazása során, ugyanis nem viselt melltartót a ruhája alatt.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/repulogep.inbox800x450.jpg)
Lisa Archbold, a Djette Kiwi művésznevű dj január 22-én utazott Salt Lake Cityből San Franciscóba. Farmer és egy bő fehér poló volt rajta, melltartó nélkül – írja a 24.hu. Ez azonban nem tetszett a gép személyzetének: amikor már mindenki helyet foglalt a gépen, a 38 éves nőt kihívták, és közölték vele, hogy takarja el magát, különben nem utazhat a járaton.
A nő azonben nem akar belenyugodni az esetbe; most sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, szerinte csak azért büntették meg, mert ,,nem úgy volt nő, ahogy egyesek szerint kellett volna".
A dj ügyvédje úgy fogalmazott az eseményen: ügyfele nevében levelet írt a Deltának, amelyben találkozót követel a légitársaság elnökével, hogy megvitassák a diszkriminatív esetet: „A férfi utasoktól nem követelik meg, hogy pólójukat inggel vagy kabáttal takarják el. Nekik sem kell melltartót viselniük ahhoz, hogy felszálljanak a repülőgépre vagy a gépen maradjanak.”
Az ügyvéd elmondta azt is: nem is tudta, hogy a tálibok irányítják a Deltát, és szerinte sem ügyfele mellei, sem más nők mellei nem próbáltak még soha eltéríteni egyetlen repülőgépet sem.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.