A Kossuth-díjas színész szerdán került kórházba, ahol intenzív osztályon ápolják, és lélegeztetőgépre kötötték.
Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, szerdán kórházba került Gálvölgyi János, miután légzési nehézségekkel küzdött otthonában. Végül azonban nem mentőautó vitte az egészségügyi intézménybe, hanem két lánya. A kórházban egyből intenzív osztályra került, majd lélegeztetőgépre helyezték.
Lapunk megírta azt is, hogy az eset komoly felháborodást váltott ki, az Országos Mentőszolgálat pedig vizsgálatot indított az ügyben, hogy miért nem ment a színészhez. Eközben a Demokratikus Koalíció (DK) a mentőszolgálat vezetőjének menesztését követeli. Nemrég az esettel kapcsolatba megszólalt Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is, aki közölte, elvégezték a belső vizsgálatot és azt állapították meg, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt, amikor a segélyhívást fogadta.

Most azonban újabb fejlemény érkezett az ügyben, mégpedig az, hogy már a rendőrség is nyomozást indított.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen Gálvölgyi János rosszulléte ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a rendőrség.
Kapcsolódó cikkek
- Megütött egy rendőrt a Fidesz-székháznál, elítélték a tüntetőt A május 19-i diáktüntetés után azok között volt, akik testükkel tolták a rendőrsorfalat, de aztán ráadásul ököllel ütött az egyik egyenruhás fejére.
- (18+) Szörnyűség történt Várhosszúrétnél, holttestet találtak egy turistaösvényen Egy idős férfi az áldozat.
- Ha a drogos énekesnő úgy dönt, nem lesz büntethető? Mentőket és rendőröket riasztottak tavaly október 27-én egy XIII. Kerületi lakáshoz, sajtóhírek szerint egy ismert magyar énekesnőt kábultan, vágásokkal a karján vittek kórházba. Az ügy azóta is lázban tartja az országot. A Naphire.hu nemrég elsőként írta meg, a fiatal híresség vonatkozásában az ügyészséghez kerültek a nyomozati iratok, míg a négy, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottal szemben továbbra is a rendőrök nyomoznak. Lapunk az ügyészségtől most úgy értesült, a nő esetében az ügyészi döntés folyamatban van. Egy, az ügyben független ügyvéd megkeresésünkre pedig azt is elárulta, hiába járhat börtön is akár kábítószer-birtoklás miatt, az énekesnőnek a saját kezében van a sorsa. Ha bíróság elé állítják, akkor is.
- (+18) Kisfiúkat kényszerített mocskos dolgokra, és egy apácát is szexre hívott a Pest vármegyei férfi Gyermekotthonban nevelkedő fiúkat csalt lakásába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel honorálta szexuális igényeinek kielégítését egy 43 éves férfi.